A koraszülötteket is oltani kell

Infostart
2016. december 13. 18:20
A koraszülött babákat születésük időpontjától számítva ugyanúgy kell a kötelező és az ajánlott védőoltásokkal ellátni, mint az időben született újszülötteket. Az influenza kevésbé fenyegeti a koraszülötteket, de a rotavírus vagy az RSV légúti vírus annál inkább - mondta Kocsis István, a Semmelweis Egyetem Perinatológiai Intenzív Centrumának osztályvezetője.

Az általuk tartott sajtóbeszélgetés után eljuttatott közleményben azt írták: a fertőző betegségek elleni védő

oltások a koraszülöttek és a kis súllyal született csecsemők számára különösen fontosak, hiszen számos tanulmány szerint sokuk szorul kórházi ápolásra, illetve veszti életét olyan betegségek miatt, amelyek védőoltással megelőzhetőek. A koraszülötteknek nagyobb a fertőzésekkel szembeni fogékonyságuk, mert alacsonyabb az anya által a méhlepényen keresztül biztosított immunvédelem mértéke.

Idézték Kocsis Istvánt, a PIC osztályvezetőjét, aki szerint az egészségügyi dolgozók egy részében is még él a tévhit, hogy a koraszülöttek és a kissúlyú újszülöttek születési súlya, éretlenségi foka, izomtömege befolyásolja egy vakcina hatékonyságát, ezt azonban a tudományos kutatások nem támasztják alá. Ahogy az is közkeletű tévhit, hogy a koraszülöttek immunrendszere nem alakít ki elégséges immunválaszt az oltásra - hangsúlyozta.

Emiatt a szakorvosok azt javasolják, hogy minden stabil állapotú koraszülött a születési súlyára való tekintet nélkül, kronológiai életkorban - vagyis a születés óta eltelt idő szerint - ugyanazt az oltási sort kapja meg, mint a többi csecsemő. Példaként említették: a gennyes agyhártyagyulladást okozó baktérium elleni vakcina életmentő lehet, a rotavírus elleni védőoltás pedig súlyos szövődményektől mentheti meg a gyengébb immunrendszerű koraszülött csecsemőt.

A koraszülött csecsemőkre tehát nem a védőoltás jelent veszélyt, hanem a fertőző betegségek - összegeztek.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A koraszülötteket is oltani kell
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást