eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Gondban az egészségügyi szállítók

Az Egészségügyi Technológia és Orvostechnikai Szállítók Egyesülete (ETOSZ) szerint a kórházak feltételekhez kötik a konszolidáció által érintett számlák kifizetését, ami jogellenes, ezért a szervezet az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) vezetőjéhez fordul.

Az egyesület közleményében emlékeztetett arra, hogy a kórházi adósságkonszolidáció keretében a kormány által rendelkezésre bocsátott 60 milliárd forintból 45 milliárd forintot közvetlenül a (30 napon túli) beszállítói tartozások kiegyenlítésére kell az intézményeknek fordítaniuk.

Piaci visszajelzések alapján azonban úgy látszik, hogy az egyértelmű előírások ellenére ezen összegek kifizetését a kórházak további feltételekhez kötik, és az összesen mintegy 1,7 milliárd forintra rúgó kapcsolódó követelésről mondatnák le egyoldalú elvárásként a beszállítókat - tette hozzá a szervezet.

Az ETOSZ álláspontja szerint a kormányrendeletben foglaltak egyértelműen szabályozzák a kérdést, és semmilyen jogi előírásból nem következik, hogy egy jogos követelés érvényesítését az adós fél bármilyen további feltételtől teheti függővé, másrészt kifejezetten jogellenes valamely, egyébként jogos követelésről történő lemondást követelni a teljesítés fejében.

Úgy vélik továbbá, hogy mindez felveti az erőfölénnyel való visszaélés kérdését is.

Az ETOSZ hozzátette: "rendkívül aggasztónak tartja a fenti jelenséget", ezért levélben fordul a fenntartói jogokat gyakorló ÁEEK vezetőjéhez, egyben felhívja a kórházakat a jogellenes gyakorlat felszámolására, hiszen - tekintettel a január 31-i visszautalási határidőre - az intézmények a magatartásukkal, a kormány szándékával ellentétesen, akár magát a részkonszolidáció eredményességét is veszélyeztethetik.

A szervezet egyúttal felkéri az egészségügyért felelős államtitkárt, hogy a korábbi javaslataik mérlegelésével tegyen konkrét lépéseket a kórházak rendszeres eladósodásához vezető és a "beszállítók menetrendszerű megkárosítására irányuló" gyakorlat megszüntetésére - olvasható a közleményben.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×