eur:
394.41
usd:
370.09
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Harcsa öldöklő küzdelme

Harcsa vagy paduc, paduc vagy harcsa? A sorrend nem mellékes, mert amelyikük első helyen végez a most zajló internetes szavazáson, az nyeri el 2017-re az év hala címet, és kap ezáltal nagyobb figyelmet.

Az eddig leadott mintegy három és félezer voks alapján már bizonyosnak látszik, hogy a harcsa és a paduc között dől el a verseny, mivel a harmadik jelölt, a védett halványfoltú küllő már aligha hozhatja be lemaradását.

A vezető két faj kezdettől fogva rivalizál egymással. Október elején még a kavicsos medrű, sodrottabb folyószakaszokat kedvelő paduc állt az első helyen, ám hamarosan át kellett adnia helyét legnagyobb ragadozónknak, a nyugodtabb vizek homokos-iszapos mederszakaszain is jól megélő harcsának. A különbség azonban kicsi, így akár egyetlen nap is elegendő lehet a sorrend megfordításához.

Az eddigiek alapján úgy tűnik, hogy a paduc a Duna menti és az erdélyi horgászok körében népszerű, míg a harcsát inkább a Tiszán és mellékfolyóin, valamint az alföldi állóvizeken horgászó halbarátok kedvelik. Szavazni 2016. december 31-ig lehet a Magyar Haltani Társaság honlapján: http://haltanitarsasag.hu/azevhala_hu.php.

Forrás: Magyar Haltani Társaság

Címlapról ajánljuk
Hamarosan újra kinyithat a történelmi budai gyógyfürdő

Hamarosan újra kinyithat a történelmi budai gyógyfürdő

A török hódoltság idején épült Király gyógyfürdőt a világjárvány idején zártak be, felújítását Őrsi Gergely kezdeményezte. A II. kerület polgármestere az InfoRádióban elmondta: reméli, hogy a többszereplős összefogás eredményeként sikerül olyan konstrukciót kidolgozni és hozzá forrást találni, amely révén a fürdő rekonstrukciója megvalósulhat.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×