Folytatódik a béremelés az egészségügyben - a nap hírei

InfoRádió
2016. december 10. 22:18
A külgazdasági és külügyminiszter szerint Magyarország egy erős Európai Unióban bízik. Jövőre is folytatódik a béremelés az egészségügyben – közölte az illetékes államtitkár. Állásfoglalásokat fogadott el a Nemzeti Pedagógus Kar a bérekről, álláshelyekről és a végzettségek egységes elfogadásáról.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint Magyarország csak egy erős Európai Unióban tud sikeres lenni. Szijjártó Péter a Die Presse című osztrák lapnak adott interjúban hangsúlyozta: az uniónak vissza kell nyernie versenyképességét és meg kell védeni magát. Hangsúlyozta: Európának erősítenie kell katonai kapacitásait és a NATO európai pilléreit.

2017 a béremelés folytatásának éve lesz az egészségügyben - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Rétvári Bence sajtótájékoztatóján azt mondta: jövőre 82 és fél milliárd forint költségvetési forrás áll rendelkezésre erre a célra. Hozzátette: a kormány az idén 70 milliárd forintot fordít a kórházak zavartalan működtetésére.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint Magyarországon 26 éve nem volt ilyen magas a foglalkoztatottság. Dömötör Csaba hangsúlyozta: a kabinet 2017-ben 5 százalékponttal csökkenti a munkáltatói adókat, és egységesen 9 százalékra mérséklődik a társasági adó. Az LMP úgy reagált, hogy a kormány az elmúlt hat évben csak a leggazdagabbak és a külföldi nagyvállalatok adóját csökkentette, miközben az alacsony keresetűek és a magyar kisvállalkozások terheit folyamatosan növelte.

A Nemzeti Pedagógus Kar szerint elriaszthatja a pedagógusnak készülő fiatalokat az, hogy a jövő évi bérrendezéssel a kezdő fizetés nem sokkal lesz magasabb, mint a garantált bérminimum. A közgyűlésen elfogadott állásfoglalásokat ismertetve a köztestület elnöke elmondta: szeretnék elérni a kormánynál, hogy a bér mellett legyen lehetőség érdemi jutalmazásra is. Horváth Péter arra is felhívta a figyelmet, hogy az álláshelyek számának meghatározásakor a tankerületek sokszor figyelmen kívül hagyják a jogszabályi előírásokat.

Nyilvánosságra hozta a 3-as metróvonal műszaki állapotáról szóló dokumentumokat a Jobbik. Tokody Marcell, az ellenzéki párt fővárosi képviselője közölte: a Jobbik közérdekű adatigénylés útján kapta meg a BKV-tól a dokumentumokat, amelyek a honlapján olvashatók. A politikus álláspontja szerint a 3-as metrót használó utazóközönségnek joga van tudni, milyen állapotban van a vonal.

Belföldi utazásokat népszerűsítő kampányt indított a turisztikai ügynökség. Az Ajándékozz élményt program célja, hogy az ünnepek alkalmával a tárgyak helyett élményeket adjanak egymásnak az emberek. A Magyar Turisztikai Ügynökség a kommunikációt is megújítja és üzeneteit új csatornákon is eljuttatja a belföldi utazókhoz.

Újraválasztotta a Magyar Írószövetség elnökévé Szentmártoni Jánost a szervezet választmánya. A József Attila-díjas alkotó 2010 óta vezeti az írószövetséget, és egyedüli jelölt volt a tisztújító közgyűlésen. Szentmártoni János hangsúlyozta: továbbra is konszenzusra törekszik az írószövetségen belül.

Norvégia fővárosában átadták a Nobel-békedíjat a kolumbiai elnöknek. Juan Manuel Santos a hazájában több mint fél évszázada zajló fegyveres konfliktus lezárását célzó erőfeszítéseiért kapta az elismerést. A politikus a kitüntetéssel járó 8 millió svéd koronás, mintegy 260 millió forintos pénzjutalmat a konfliktus áldozatainak adományozza.

Az OPEC-en kívüli olajtermelő országok is korlátozzák termelésüket. A Kőolaj-exportáló Országok Szervezetén kívüli 12 állam erről Bécsben állapodott meg. A bécsi székhelyű kartell már november végén nagyjából napi 1,2 millió hordónyi termeléscsökkentésről állapodott meg januártól. Az intézkedés célja a kőolaj világpiaci árának újbóli felhajtása.

Franciaországban július 15-ig meghosszabbítaná a rendkívüli állapotot a kormány. Bernard Cazeneuve miniszterelnök elmondta: a rendkívüli jogrend bevezetése óta 17 terrortámadást hiúsítottak meg a hatóságok. Kijelentette: a parlamenti és elnökválasztás időszakában a hatóságoknak a lehető legnagyobb védelmet kell biztosítaniuk az országban.

Szíriában folyamatosan menekülnek az emberek Aleppó keleti, még a felkelők kezén lévő részéből, amelyet körülzártak a kormányerők. Az orosz védelmi minisztérium tájékoztatása szerint az elmúlt két napban ötvenezren hagyták el a városrészt.

Törökországban benyújtotta a parlamentnek a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja az elnöki rendszerről szóló alkotmánymódosító javaslatot. Az ellenzék által elutasított indítvány kiszélesítené Recep Tayyip Erdogan államfő jogköreit.

Dél-Koreában százezrek ünnepelték az államfő hatalmának ideiglenes felfüggesztését, amelyről pénteken döntött a parlament. Becslések szerint Szöul központjában félmillióan vonultak utcára, és a korrupciós botrányba keveredett elnök azonnali lemondását, valamint büntetőjogi eljárás megindítását követelték ellene.