eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Van, ahol megteltek a menhelyek

Budapesten 85, országszerte 88 százalékos az éjjeli menedékhelyek kihasználtsága és a hideg napokkal csak egyre nő a telítettség -- mondta az InfoRádiónak Aknai Zoltán. A Menhely Alapítvány igazgatója arra is felhívta a figyelmet, hogy az otthonukban egyedül, szerény körülmények között élő embertársaikra is fordítsunk nagyobb figyelmet télen.

A hajlék nélküli emberek számára hozzávetőleg tizenegyezer férőhely áll rendelkezésre az országban – mondta a Menhely Alapítvány igazgatója. Aknai Zoltán hozzátette, ez a szám tartalmazza az összes szállásnyújtó intézmény férőhelyét, így azokat is, amelyek nemcsak egyéni, hanem családos embereknek nyújtanak szállást. A fővárosban 6500 olyan férőhely van, ami hajléktalan embereknek van fenntartva.

„Meg kell különböztetni az átmeneti szállókat és az éjjeli menedékhelyeket. A Menhely Alapítvány diszpécserszolgálata az utóbbiak kihasználtságát méri, azokat a férőhelyeket egyik napról a másikra, akár egy éjszakára is igénybe lehet venni. Ebből körülbelül 1880 áll rendelkezésre a fővárosban.”

A Menhely Alapítvány igazgatója hozzátette, a kihasználtságuk folyamatosan növekszik, a fővárosban 85, országos szinten pedig 88 százalékuk van kihasználva. Aknai Zoltán kiemelte, a megoszlás eltérő az ország különböző részein, vannak olyan megyék, ahol beteltek a férőhelyek. Az ellátóhelyek ezeken a helyeken is megpróbálják, matraccal vagy pótággyal megoldani a további jelentkező elhelyezését – fűzte hozzá.

„A Menhely Alapítvány minden olyan információt gyűjt, amely a hajléktalan emberek számára fontos lehet. A legfontosabb feladatunk az utcai bejelentések fogadása, amikor egy hajléktalan emberhez egy járókelő vagy akár a mentőszolgálat próbál segítséget hívni. Ezek olyan esetek, amikor a mentőszolgálatnak nincs dolga, tehát még nem olyan súlyos a probléma, ilyenkor a krízisautónkat vagy az utcai gondozószolgálatot küldjük ki. A legsűrűbb napunkon 114 hívás volt, a napi átlagos utcai bejelentésszám 20 és 560 közötti.”

A diszpécserszolgálat telefonszámán adományokat is fel lehet ajánlani. A Menhely Alapítvány megtalálja azt a befogadóhelyet, ahol ezt tudják hasznosítani. Aknai Zoltán arra hívta fel a figyelmet, hogy figyeljünk a magányosan élő emberekre, nem biztos, hogy minden nap be tudnak fűteni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×