Stabil a Fidesz, gyengül a Jobbik

Infostart
2016. december 9. 12:31
A Századvég legfrissebb felmérése szerint a Fidesz népszerűsége stagnál, a Jobbiké viszont csökken. Az MSZP, az LMP és a DK most vasárnap bejutna a parlamentbe, a többi kis párt azonban nem - mondta az InfoRádióban a közvélemény-kutató vezető elemzője, Lánczi Tamás.

A kormánypártok továbbra is stabilan őrzik vezető pozíciójukat mind a teljes népesség, mind pedig a biztos szavazó pártválasztók körében – mondta Lánczi Tamás.

December elején a Fidesz-KDNP 32 százalékon állt a teljes népesség körében – mondta a Századvég vezető elemzője, hozzátéve: a Fidesz-KDNP jelenleg jóval erősebb, mint négy évvel korábban, az előző kormányciklus azonos időszakában. A kormánypártok előnye a biztos szavazó pártválasztók körében is jelentős, ebben a körben 47 százalékos a Fidesz-KDNP támogatottsága. Négy évvel korábban, a politikai ciklus azonos időszakában, a Századvég közvélemény-kutatása szerint ez az arány 40 százalék volt – mondta Lánczi Tamás.

Az ellenzéki pártok közül a teljes népesség körében a Jobbikra a választópolgárok 11 százaléka adná szavazatát. Az MSZP erősödni tudott, jelenleg 10 százalékon áll, azaz újra megközelítette a Jobbikot. A Jobbik a biztos szavazók körében gyengült, támogatottsága jelenleg 19 százalék, míg az MSZP-re 16 százalék szavazna – mondta a Századvég vezető elemzője.

Lánczi Tamás elmondta, a felnőtt korú lakosság 4-4 százaléka szavazna az LMP-re, illetve a DK-ra, míg az Együtt 1 százalékon áll a teljes népességen belül. Más pártra a megkérdezettek 3 százaléka voksolna, a bizonytalanok aránya jelenleg 35 százalék.

Az LMP és a DK egyaránt a biztos szavazó pártválasztók 6-6 százalékát tudhatja maga mellett. Az Együtt támogatottsága ebben a körben 2 százalék, más pártot pedig a biztos szavazók 4 százaléka választana – mondta a közvélemény-kutató vezető elemzője.

A Századvég telefonos kérdőíves közvélemény-kutatását december 2-6. között ezer véletlenszerűen kiválasztott felnőtt korú megkérdezésével készítette CATI-módszerrel. Az elemzésben közölt adatok legfeljebb plusz-mínusz 3,2 százalékponttal térhetnek el a mintavételből fakadóan attól az eredménytől, amelyet az ország összes felnőtt lakosának megkérdezése eredményezett volna.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Stabil a Fidesz, gyengül a Jobbik
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást