eur:
393.76
usd:
365.11
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Kónya Imre kitálal

Megjelent Kónya Imre, a Boross-kormány belügyminiszterének visszaemlékezés-kötete a rendszerváltásról és az azt követő időszakról. A könyvet, amelynek címe ...és az ünnep mindig elmarad?, szerda este mutatták be Budapesten.

A könyvbemutatón Kónya Imre hangsúlyozta, hogy nem történelemkönyvet és nem is legendáriumot akart írni, hanem hús-vér emberekről szóló történeteket.

"Úgy gondoltam - fogalmazott az egykori politikus -, hogy ezzel tudom közel hozni az emberekhez azt az időszakot, amelyet én a magyar történelem kiemelkedő időszakának tartok, de amely korszakot az emberek nagyon negatívan értékelnek".

Hozzátette: az emberek az alapján ítélik meg a rendszerváltást, ahova vezetett, a könyv viszont azt akarja megmutatni, amiből kiindult. A rendszerváltozás szereplői ugyanis - a gyakori vádakkal szemben - nem a történelem bábjai voltak, hanem olyan emberek, akik egytől egyig tenni akartak és tettek is a változásokért.

Kónya Imre elmondta, a kötet címe a csalódásra utal, amiért az emberek nem tudtak együtt örülni az olyan "hatalmas, gyönyörű eseményeknek", mint például az ország szabaddá válása vagy az oroszok kivonulása.

A közös ünnep elmaradását abban látja, hogy a korábbi politikai elit és a mögötte álló értelmiség nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy nem az az oldal nyerte meg az első szabad választást, amelyikkel ők rokonszenveztek.

Szólt arról, hogy a rendszerváltással az emberek egyik napról a másikra elveszítették azt a "langyos biztonságot", amelyet a Kádár-rendszer adott, és ezért őket, az új hatalmat tettek felelőssé. Ugyanakkor biztos abban, hogy száz év múlva, történelmi távlatból tekintve egészen másként fogják megítélni az 1988-tól 1994-ig tartó időszakot.

Hozzátette: a könyv és a korszak két, számára legfontosabb alakja Antall József kormányfő és Szabad György, az Országgyűlés elnöke, de a visszaemlékezés-kötet azoknak a képviselőtársainak is szól, akik közül sokaknak kisiklott az élete a politikai szerepvállalás miatt.

Az eseményen részt vett mások mellett Boross Péter volt miniszterelnök, Kupa Mihály volt pénzügyminiszter, Jeszenszky Géza volt külügyminiszter, Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke, Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök és Schiffer András, az LMP volttárselnöke.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×