eur:
394.47
usd:
370.38
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Palkovics László: tükör a PISA-felmérés

A 2015-ös PISA-felmérés most közzétett adatai szerint romlott a magyar diákok teljesítménye. A 2012-es felmérés óta a természettudományos teszten 494-ről 477 pontra, a szövegértésben 488 pontról 472 pontra csökkent az eredmény. A matematika felmérés pontszáma nem változott jelentősen.

Az eredményeket értékelni és értelmezni is kell – hangsúlyozta az oktatásért felelős államtitkár. Palkovics László hozzátette, azt kell megérteni, hogy mit mutat egy ilyen mérés, és hogyan viszonyul ez a többihez.

„Most viszonylag rövid időn belül két másik mérésnek is megjelent az eredménye, az egyik a TIMSS, a másik a saját kompetenciamérésünk. Mindegyik mást mutat.”

Az oktatásért felelős államtitkár kiemelte, a PISA alapvetően egy generális, a tantervhez nem kapcsolódó mérés, amely mindenkitől azonos feladatmegoldást igényel. Palkovics László hozzátette, ha az oktatási rendszer az adott módszert nem úgy tanítja, akkor az eredmény rosszabb lesz.

„A PISA eredménye évek óta hullámzik. A matematika eredmény idén nem változott lényegesen. A természettudományos kérdéscsoportban romlott az eredmény, azért, mert az a fajta kérdéscsoport nincs benne a tizenöt éves gyerekek tudásportfóliójában, ezzel valóban foglalkozni kell.”

Palkovics László hangsúlyozta, az új Nemzeti Alaptanterv pont arról szól, hogy megtalálja a lexikális tudás és a képesség-, készségfejlesztés egyensúlyát. Ennek eredményeként a gyerekek ilyen feladatokat is meg tudnak oldani.

„Az a természettudományos tantárgy, amely megjelent a szakgimnázium kilencedik osztályában, ezeket a helyzeteket tudja majd kezelni.”

Az oktatásért felelős államtitkár ismertette, hogy a TIMSS-mérés esetében negyedikes-nyolcadikos gyerekeket kérdeznek meg a tantervi tananyaghoz kapcsolódóan, matematikából és természettudományból. Palkovics László hozzátette, ebben a magyar diákok lényegesen jobban teljesítettek.

„A saját kompetenciamérésünkkel hatodik, nyolcadik és tizedik osztályban mindenkit megmérünk. Ott nincs lényeges változás. A három mérésnek az eredményét együtt kell értékelni.”

Palkovics László hozzátette, az látszik, hogy a három mérésnek egy közös pontja van:

a nem támogató családi háttérben élő gyerekek eredményei rosszabbak,

és ez változtatja a teljes eredményt is.

„A PISA-mérés szövegértési eredményei sem lényegesen változtak. Ennél a mérésnél mindig tizenöt éves gyerekeket kérdeznek meg, függetlenül attól, hogy melyik osztályba járnak. Az eredmények valóban romlottak. Érdekes módon ezt a saját kompetenciamérésünkben nem látjuk, igaz, az eredmények nem is javultak, állandó maradt. Meg kell értenünk, hogy ez miért történik.”

A felmérés egy tükör. A három elemét kell elemezni és levonni belőlük a következtetéseket – hangsúlyozta az oktatásért felelős államtitkár.

„Ezek jelennek majd meg a Nemzeti Alaptanterv következő változatában. Ezeket a problémákat, amelyek a mostani és már az előző mérés is megjelenített, tudtuk eddig is, az új koncepció tartalmazza a tanulságait. Azt tudni kell, ha tizenöt éves gyerekeket mérnek, az előtte lévő 8+1 év tudását, kompetenciát mérik, ha negyedik osztályosokat, akkor az előtte lévő 3+1 évét, ennek a kontextusában lehet ezeket értelmezni” - hangsúlyozta Palkovics László.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×