Metróbaleset: csúszásgátlóval és szoftverrel is rendelkezett a szerelvény

Infostart
2016. december 6. 18:27
A BKV vezérigazgatója szerint nem igaz, hogy a 2-es metró Alstom-szerelvényeiből hiányzik az a szoftver, ami megakadályozhatta volna a hétfői balesetet. A hatósági vizsgálat tömegszerencsétlenség, a nyomozás pedig vasúti közlekedés veszélyeztetése miatt indult. Az InfoRádiónak Bolla Tibor, a BKV elnök-vezérigazgatója nyilatkozott.

Hétfőn reggel háromnegyed hétkor a 2-es metró Pillangó utcai megállójába érkező járat belefutott a már ott lévő szerelvénybe. A balesetben többen megsérültek, néhányan súlyosabban.

„A vizsgálatok tartanak. Mi együttműködünk a rendőrséggel. Kivettük a szerelvényben lévő adatokat: milyen sebességgel ment, mikor fékezett, hogyan csúszott és mi történt. A rendőrség mindezt szakértők bevonásával vizsgálja, ennek lezárása után tudhatunk több részletet” - mondta a BKV elnök-vezérigazgatója.

Az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke, Nemes Gábor az InfoRádióban is elmondta, hogy sérelmezik,  a BKV vezérigazgatója szinte kizárta a műszaki hiba lehetőségét, és a baleset után azonnal a metróvezető hibájáról beszélt. Bolla Tibor megismételte azt a hétfői kijelentését, hogy a kollégáitól nem kapott olyan jelzést, amely műszaki meghibásodásra utalt volna. Ebben az esetben felmerülhet a személyes felelősség kérdése is, amelyet a vizsgálat fog kideríteni.

„Senkit nem pecsételtünk meg. Ha nem történt műszaki meghibásodás, akkor személyes hibának kellett történnie”

- tette hozzá.

Arról, hogy hiányzik egy szoftver, ami most jól jött volna, a BKV elnök-vezérigazgatója azt mondta: „a jármű rendelkezik mindenféle hatósági engedéllyel. Nem közlekedhetne, ha a Nemzeti Közlekedési Hatóság nem minősítette volna alkalmasnak. Csúszásgátlóval és szoftverrel is rendelkezik.”

Ez más, mint a 4-es metró szoftvere, mivel az automata, ez pedig nem. Bolla Tibor cáfolta, hogy erről a szerelvényről hiányozna bármilyen olyan szoftver, amire szükség lenne. Mint elmondta, több kollégájával is egyeztetett, és egyik sem utalt szoftverhiányosságra.

A sínszakasz csúszósságáról a BKV elnök-vezérigazgatója azt mondta, hogy az évtizedek óta fennálló probléma.

„Egy metró másképp fékez, mint más kötöttpályás járművek, de ezért van ellenőrzött kézi vezérlés és sebességkorlátozások. A vizsgálat lezárulta után látható lesz, szükség van-e további intézkedések bevezetésére.”

Mint a BKV elnök-vezérigazgatója elmondta, azt a szakaszt rendszeresen takarítják, ahol a baleset történt, síkosságmentesítés is zajlik, homokot szórnak az adott szakaszra. Ha szükség van valamilyen intézkedésre, azt a BKV meg fogja tenni, ahogy az elmúlt évtizedekben is megtette – fűzte hozzá Bolla Tibor.

BKV: megfelelő csúszásvédelem

Tart a vizsgálat a Pillangó utcai metróbaleset kapcsán – közölte a BKV Zrt. A közlemény szerint 2-es vonalon üzemelő Alstom szerelvények csúszásvédelme az elvárt műszaki paramétereknek megfelelően működik, kialakítása a jogszabályoknak és a műszaki előírásokban leírtaknak megfelel.

A közlekedési társaság szerint a járművek üzemeltetési rendszere hatóságilag jóváhagyott és engedélyezett, minden rendszerüket a vonatkozó előírásoknak megfelelően, hatósági engedélyek birtokában működtetik, a szükséges karbantartásokat, javításokat minden esetben elvégzik, az Alstomok és az orosz szerelvények is megfelelnek az érvényben lévő Országos Vasúti Szabályzatnak.

A vonalon működő, a forgalomirányításért felelős rendszerek a legmagasabb biztonsági normáknak megfelelő minősítésekkel, tanúsítványokkal rendelkeznek - tették hozzá.

Hangsúlyozták: hamis és félrevezető azt állítani, hogy az Örs vezér tere állomásnál figyelmen kívül hagyták a megcsúszási lehetőségeket.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A BKV vezérigazgatója szerint a metrószerelvénynek mindene szoftvere megvan
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást