Nem találják a kutatók a béremelésüket - lapszemle

InfoRádió
2016. december 2. 07:19
A Magyar Nemzet a Magyar Tudományos Akadémia dolgozóinak beígért béremelésről ír. A Magyar Idők arról közöl cikket, hogy miért támogatják a környező országok a Budapest 2024 olimpiai pályázatot.

A Magyar Nemzet azt írja, hogy bár a Magyar Tudományos Akadémia ígérete szerint idén szeptember és december között saját forrásból béremelést biztosítanak a dolgozóiknak, ez még nem érkezett meg a kutatók számlájára. A tervek szerint 3000 kutatót bére emelkedne átlagosan 35 ezer forinttal. Az MTA a lapnak azt nyilatkozta, hogy ők biztosították a fedezetet, az illetményemelés végrehajtása azonban az intézmények hatásköre.

A Magyar Idők arról közöl cikket, hogy támogatják a környező országok a Budapest 2024 olimpiai pályázatot, amely nem csupán Magyarország, hanem az egész régió vendégforgalmát növeli. Bienerth Gusztáv turizmusért felelős kormánybiztos azt mondta, addig nem kezdődnek meg az olimpiával kapcsolatos beruházások itthon, amíg nem születik meg a hivatalos támogató döntés.

A Világgazdaság arról számol be, hogy várakozáson felüli eredménnyel zárt a Darabanth Aukciósház online árverése, vagyis ez az árverési forma egyenrangú vált a többivel. Az online árverés főként a papírrégiségek és a numizmatikai tételek esetében kedvelt.

A Magyar Idők úgy tudja, hogy új jogszabály születhetnek az állatkínzások ellen a következő hónapokban, de a mostani előírásokat is több ponton módosíthatják, az állatok gondozása pedig akár az iskolai tananyagban is nagyobb helyet kaphat. A kormány a jövő héten kezdi meg annak vizsgálatát, hogy az állatvédők javaslatai közül melyek a megvalósíthatóak.

A Magyar Nemzet azt írja, hogy jó eséllyel kivándorolhatnak a határ menti településeken dolgozó masszőrök, a cikk szerint elsősorban az online pénztárgépekről szóló zavaros nemzetgazdasági minisztériumi tájékoztatás miatt. A Masszőrök Egyesületének elnöke azt mondta, hogy kollegáinak mindössze 10-15 %-a tervezi, hogy megvásárolja majd az online pénztárgépet.

A Pénzcentrum szerint érdemes sörkóstolónak állni, aki ugyanis erre a munkára vállalkozik, akár 4 millió forintot is kereshet. Az álommunkához mindössze 4 órán keresztül kell folyamatosan sört kóstolni – legalábbis ezzel kampányol egy sörgyártó cég. A bökkenő mindössze annyi, hogy Szingapúr a munkavégzés helyszíne.

A Magyar Idők arról számol be, hogy hosszabb távra szóló, minden területre kiterjedő bérfelzárkózási programon dolgozik a MÁV, ennek első lépése pedig 2017 indul. A vasúttársaság kiemeli, hogy a járulékcsökkentés fedezi a minimálbér és a garantált bérminimum kigazdálkodásának költségét, de a bérösszetorlódás miatt szükséges magasabb kereseti kategóriába eső fizetéseket a MÁV nem tudja kigazdálkodni.

A Világgazdaság azt írja, hogy 2-3 héten belül 10-15 forinttal drágulhat az üzemanyagok literenkénti ára Magyarországon, ha tartóssá válik a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének kitermelés csökkentésről szóló döntése miatt több mint 5 dollárral megemelkedett olajár. Ez azonban a szakértők szerint csak rövid távon hozhat drágulást.

A Portfolio úgy tudja, hogy hivatalosan is eladta a Raiffeisen Bank az egyik lengyel leányvállalatát, a vételár nagyjából 200 millió euró lehet. A lízingüzletág eladása mintegy 33 bázispontos javulást eredményezhet a bank tőkemutatójában.