Áder visszaküldött két törvényt

InfoRádió / MTI
2016. december 2. 16:17
Áder János köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte a parlamentnek azt a törvényt, amely állami tulajdonba vette volna a budapesti Erzsébet teret, továbbá az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosítását.

Az államfő a Kövér László házelnöknek címzett levelében azzal indokolt, hogy vagyonátadás nem történhet meg a tulajdonos fővárosi önkormányzat döntésének mellőzésével, s a törvény előkészítése során sem a Fővárosi Közgyűléssel, sem a főpolgármesterrel nem egyeztettek.

A terület egy november 22-én elfogadott törvény erejénél fogva, december 15-ével ingyenesen került volna át az államhoz; ezt az aktív kikapcsolódás lehetőségét ötvöző közösségi tér megteremtésével és működtetésével indokolták.

A köztársasági elnök felhívta a figyelmet, hogy a jogszabályban szereplő négy helyrajzi szám egyike maga a 2,6 hektáros Erzsébet tér, ami a fővárosi önkormányzat forgalomképtelen törzsvagyona. Az önkormányzati törvényre hivatkozva jelezte: az állam vagy más önkormányzat javára történő átruházás a képviselő-testület hatáskörébe tartozik.

Az államfő arra is rámutatott, hogy a jogalkotásról szóló törvény előírja: a jogszabály előkészítője köteles gondoskodni arról, hogy állami, helyi önkormányzati vagy más szervezetek élhessenek a jogállásukat vagy a feladatkörüket érintő jogszabályok tervezeteinek véleményezési jogával.

Áder János arra kérte az Országgyűlést, hogy a jogszabályban előírt eljárás lefolytatását követően tárgyalja meg és fogadja el ismét a törvényt.

 Gyógyszerforgalmazás

Áder János megfontolásra visszaküldte a parlamentnek az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosítását, amely magában foglalja a gyógyszerforgalmazásról szóló jogszabály változtatását is. Az államfő ezen rendelkezés ellenőrzést érintő módosításával nem ért egyet - írta a visszaküldő levelében, amely megjelent a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján.

A november 22-én elfogadott módosítás szerint az egészségügyi államigazgatási szerv bizonyos jogszabályok betartásának ellenőrzése során bármely helyszínt átkutathat, oda önhatalmúlag, a tulajdonos vagy az ott tartózkodók akarata ellenére beléphet, lezárt helyiséget felnyithat.

Az államfő szerint ezen előírás széles körű, az állampolgárok alaptörvényben foglalt jogait is érintő jogosítványokat ad az egészségügyi államigazgatási szervnek, ugyanakkor nem tartalmaz garanciákat arra, hogy az alkalmas a cél elérésére és azzal arányos is.