Seszták: a 3-as metró rekonstrukciója fővárosi feladat

Infostart
2016. november 30. 09:37
Idén télen is garantált a biztonságos földgázellátás, és a kormány kész a 3-as metró forgalomtechnikai felújításának támogatására, ám a rekonstrukció fővárosi feladat – mondta a fejlesztési miniszter az Országgyűlés Költségvetési bizottsága előtti éves meghallgatásán.

Magyarország 2020 után is meghatározó szerepet kíván játszani a klímaváltozás elleni küzdelemben, és 2018-ig minden magyar háztartásban – másodpercenként 30 megabites sávszélességgel – elérhető lesz az internet – közölte az Országgyűlés Költségvetési bizottsága előtt Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter.

Az idén télen is garantált a biztonságos földgázellátás, a tárolóink több mint 50 százalékban meghaladták a feltöltöttségüket, 3,7 milliárd köbméter földgáz volt letárolva ezekben a tárolókban az első kitárolási napon, ez 13 százalékkal több, mint a múlt évi szint” - közölte Seszták Miklós.

Mesterházy Attila, a bizottság szocialista elnöke a 3-as metró felújításáról kérdezte a tárcavezetőt, ahogy a jobbikos Hegedűs Lórántné is.

„Kívülről nézve úgy tűnik, mintha két fideszes politikus nem tudna megegyezni egymással, tehát minthogyha nem ismernék a mobiltelefon vagy a személyes találkozásnak a lehetőségét” - mondta Mesterházy Attila.

Seszták Miklós erre aláhúzta, hogy a 3-as metró felújítása a főváros feladata, de a kormány 135 milliárd forintnyi uniós támogatást kész biztosítani.

„Értelemszerűen, ha ettől magasabb ajánlatok fognak érkezni, hogy ennek a finanszírozása milyen formából és milyen forrásból fog megoldódni, van több elképzelésünk is, erre akkor tudunk visszatérni, ha érdemben a bejövő pályázatok után a forrás biztosításának szükségessége felmerül. Természetesen készek vagyunk arra, hogy minden olyan támogatást, ami az M3-as metró forgalomtechnikai felújításához – üzemképességének biztosításához – szükséges, azt megadja a kormány” - mondta a nemzeti fejlesztési miniszter.

Schmuck Erzsébet, az LMP frakcióvezetőjének kérdésére, hogy miért vágnak bele a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztésébe, ha ez bizonyos szakértők szerint 2400 év alatt térülne meg, Seszták Miklós azt felelte, hogy e beruházás esetében nem a néhány éves megtérülési mutatót kell vizsgálni, ugyanis célja, hogy a vonal révén, a Szuezi-csatornán keresztül Kínából érkező hajókról, Pireuszban lepakolt, majd a Balkánon továbbszállított töménytelen mennyiségű áru Magyarországon keresztül jusson el Európába.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Seszták: a 3-as metró rekonstrukciója fővárosi feladat
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást