„Az onkológiai betegnek az idő a legdrágább”

Infostart
2016. november 28. 18:30
Hamarabb juthatna diagnózishoz a daganatgyanú miatt kórházba rendelt beteg, ha a szövettani mintavétel és a képalkotó vizsgálat harminc napon belül megtörténne – mondta egy budapesti betegjogi konferencia után az InfoRádiónak a Magyar Rákellenes Liga elnöke. Az onkológiai betegnek az idő a legdrágább – indokolta Bittner Nóra.

„Vannak kialakult és javasolt betegutak a lakóhelyek szerinti illetékes területi onkológiai ellátáshoz, ami a háziorvosi beutalással indul. Ez viszont lassabban történik, hiszen a beutalás után egy-két hét is eltelik, amíg a kivizsgálás menete beindul” - vázolta a problémát a Magyar Rákellenes Liga elnöke.

Elmondta, hogy ezt az időt szokták a betegek saját maguk lerövidíteni az internet vagy ismeretség segítségével.

Ebben van területi egyenlőtlenség is – tette hozzá Bittner Nóra.

„Az onkológiai betegnek az idő a legdrágább, és ez a daganatgyanútól kezdve már visszafelé számlálódik” - figyelmeztetett a liga elnöke.

Bittner Nóra szerint éppen ezért lenne fontos, hogy a daganatgyanú kivizsgálásánál harminc napon belül összeálljon az eredmény nem csak a képalkotó vizsgálatnál, hanem a szövettani mintavételnél is.

„A betegek sok esetben a kezelő orvostól várják a leleteket, azt várják, hogy majd kiértesítjük őket, erre azonban nem mindig van kapacitás. Ezért mindig arra szoktam a betegeket biztatni, hogy járjanak utána a saját vizsgálati eredményeiknek, gyűjtsék be ezeket az adatokat, hiszen ezekből lehet csak szakmai döntést hozni” - tanácsolta a Magyar Rákellenes Liga elnöke.

„Minden onkológiai ellátóhelyen úgynevezett speciális onkoterápiás bizottságok, „onkoteamek” vannak, amelyekben szakmaspecifikusan az onkológus moderálásával a képalkotó diagnoszta, a sugárterapeuta, a sebész, a patológus együttműködésével és a leletek közös értékelésével születik meg az a terápiás javaslat, amit utána a beteggel is közlünk” - mondta Bittner Nóra.

Hozzátette: Magyarországon ezek a teamek mindig egy kórházon, egy onkológiai egységen belül működnek.

Elmondta, hogy az egyeztetés több helyen a beteg részvételével történik, de vannak olyan nagy ellátóhelyek, ahol fizikailag nem kivitelezhető az, hogy a beteg is mindig jelen legyen. Ilyenkor a kezelőorvos feladata, hogy a döntést egyeztesse a beteggel.

Természetesen mindig a beteg tájékoztatása és írásos beleegyezése után kell elkezdeni az onkoterápiás kezeléseket – emelte ki a Magyar Rákellenes Liga elnöke.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
„Az onkológiai betegnek az idő a legdrágább”
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást