Júniusban kezdődik a metrófelújítás - a nap hírei

InfoRádió
2016. november 18. 22:05
Nincs megállapodás a jövő évi béremelésekről a kormány és a szociális partnerek között. Várhatóan júniusban indulnak meg a 3-as metróvonal rekonstrukciójának kivitelezési munkálatai. Hatoldalú csúcstalálkozóval zárult Barack Obama amerikai elnök berlini látogatása.

Nincs megállapodás a jövő évi béremelésekről a kormány és a szociális partnerek között - jelentette be a nemzetgazdasági miniszter az újabb egyeztetés után. Varga Mihály azt is közölte: a konzultációt kedden folytatják.

Nem lát okot az elégedettségre a pedagógusok és a nevelést-oktatást segítő dolgozók béremelése ügyében a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. Mendrey László, az érdekképviselet elnöke az InfoRádióban arra hívta fel a figyelmet, hogy a szervezet nem tud arról, hogy a jövő évi költségvetésben szerepelne a Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter által említett 36 milliárd forint.

November 30-tól kezdődnek a bértárgyalások a vasúttársaságnál. A MÁV a szakszervezetek béremelési igényére reagálva azt közölte: az első megbeszélésen foglalkoztatáspolitikai intézkedésekről is szó lesz. A 3 legnagyobb vasutas szakszervezet 30 százalékos bérfejlesztést vár a MÁV-tól.

A Szociális Ágazati Sztrájkbizottság szerint tovább mélyült a válság a szociális területen. A testület úgy véli: állandósult a munkaerőhiány, az intézmények pedig a napi fennmaradásért küzdenek. A bizottság úgy véli: a már bejelentett béremelések fordulópontot jelenthetnek a felzárkózásban, ugyanakkor több fizetési kategória marad a garantált bérminimum alatt.

Félnapos leállásoktól tart a 3-as metrón a rossz műszaki állapot és a felújítás csúszása miatt a főpolgármester. Tarlós István szokásos tájékoztatóján kérdésre válaszolva közölte: 2017 júniusa lehet a rekonstrukció kezdete, de ha továbbra sem érkeznek reális ajánlatok, akkor további halasztás is elképzelhető. Az MSZP szerint kétséges, hogy júniusban elkezdődik a 3-as metró felújítása.

Több mint 4 milliárd forintos átcsoportosítást rendelt el a kormány a budapesti elővárosi közlekedés finanszírozására. A kabinet jóváhagyta az idei költségvetésben 2,2 milliárddal a vasúti, illetve 1,8 milliárd forinttal az autóbuszos személyszállítási közszolgáltatások költségtérítésének túllépését.

Benyújtották a nagypénteket munkaszüneti nappá nyilvánító törvényjavaslatot kormánypárti képviselők a parlamentnek. A KDNP és a Fidesz indítványa öt törvényt módosít, kiegészítve a munkaszüneti napok felsorolását a nagypéntekkel.

Erősíthetik egy közös uniós haderő létrehozásának létjogosultságát a megválasztott amerikai elnök NATO-ról és védelmi hozzájárulásról szóló kijelentései - mondta Schöpflin György, a Fidesz európai parlamenti képviselője. A politikus az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt erről.

Az olimpiai ezüstérmes, világbajnok Cseh László is tagja annak a bizottságnak, amely a versenyzők gondjait igyekszik feltárni az elmúlt napok bírálatai után. A Magyar Úszó Szövetség elnöksége szerint a felmérés eredménye nyilvánosságra kerül.

A transzatlanti kapcsolatok jövőjéről és Donald Trump megválasztott amerikai elnök várható tevékenységéről is szó volt a német kancellár, a francia államfő, az olasz, a brit és a spanyol miniszterelnök illetve a leköszönő amerikai elnök megbeszélésén. Barack Obama a tanácskozás után Peruba utazott, ahol részt vesz az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés tagországainak találkozóján.