Eldőlt a Déli sorsa - lapszemle

Infostart
2016. november 17. 06:45
A személyforgalom mindenképpen megmarad a Délinél, így színvonalas, komfortos állomásépületre továbbra is szükség lesz ott - mondta a Magyar Időknek a nemzeti fejlesztési miniszter.

A Magyar Idők arról ír, hogy alig maradt adóssága a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak: a lap birtokába került adatok alapján az állami intézményfenntartónak 245 millió forint volt az október végi tartozása. Idén februárban még 14 milliárd forint volt az adósságállomány. A Klik tájékoztatása szerint a tankerületi központok 2017-es költségvetésének kialakítása folyamatban van, az intézmények bevonásával tervezik meg az egységek jövő évi pénzügyi kereteket.

A Magyar Nemzet úgy értesült, hogy törvényességi felügyeleti eljárás indult az Országos Roma Önkormányzatnál azután, hogy a szervezet közgyűlési döntés nélkül szerzett be az ORÖ elnöke számára egy hétmillió forintos Audi A4 S line típusú gépjárművet. Budapest Főváros Kormányhivatalának tájékoztatása szerint egy beadvány alapján vizsgálják az autó beszerzésének jogszerűségét. A fővárosi kormányhivatal kezdett vizsgálatot a kisebbségi szervezetnél.

A Magyar Időkben arról lehet olvasni, hogy készen áll az átadásra a NATO irányító és koordináló-központjának új épülete Székesfehérváron. A magyarországi NATO-erőket integráló elem ünnepélyes megnyitója pénteken lesz a székesfehérvári Nagysándor József-laktanyában. Az előretolt vezetésirányítási központ létrehozása az egyik eleme azoknak az intézkedéseknek, amelyeket főként az amerikaiak kezdeményezésére tesz a NATO, hogy reagáljon az ukrajnai háborús helyzetre. Magyarországon kívül Szlovákiába is telepítenek egy ilyen törzselemet.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy túl sokan vannak börtönben Magyarországon, ami megnehezíti a fogvatartottak társadalomba való visszavezetését, ráadásul emelkedik az idősek aránya a büntetés-végrehajtási intézetekben. A hosszabbodó büntetések odavezettek, hogy a hatvan év feletti rabok már több mint kétszer annyian vannak, mint 2011-ben, és a negyvenévesnél idősebbek száma is egyre gyarapszik.

Ha az energiaárak stagnálnak vagy kedvezően változnak, akkor lesz lehetőség a rezsicsökkentés folytatására – mondta a Magyar Időknek adott interjúban a nemzeti fejlesztési miniszter. Seszták Miklós jelezte: lakossági áremelkedés tehát nem várható. A tárcavezető a Déli pályaudvarról azt mondta: a kormány döntött arról is, hogy a személyforgalom mindenképpen megmarad a Délinél, így színvonalas, komfortos állomásépületre továbbra is szükség lesz ott.

A Magyar Nemzet információi szerint bár a kormányzat októberre ígérte a kamatmentes hitelprogram elindítását a lakások energiatakarékossági célú felújításához, a mai napig sem kezdődött meg a kölcsönök folyósítása, és azt sem lehet tudni, hogy beindul-e valaha a nyáron beharangozott hitelezési konstrukció. Párdi Zsófia, a Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület projektvezetője elmondta: óriási hibát követne el a kormány, ha korábbi ígéreteivel ellentétben nem indítaná be a hitelprogramot. A hazai lakásállomány döntő része ugyanis rossz állapotban van.

A Portfolio arról közöl összeállítást, hogy hiába a kínai gazdaság látszólag kordában tartott, lassuló növekedési pályája, vannak olyan területei az országnak, amelyek súlyos gondokkal küzdenek, ezért a kínai kormány egy új tervvel állt elő. Bár a pártvezetés egyelőre úgy tűnik, hogy kezelni tudja a problémát, a háttérben ott kísért egy bank- és hitelválság, illetve egy ingatlanpiaci lufi kidurranása is, ami így egyre érdekesebbé teszi a kínai kormány munkáját.

A Mol-csoport a 2030-ig érvényes üzleti stratégiájában egyértelművé tette, hogy a kutatási-termelési üzletág a cégcsoport üzleti tevékenységének alappillére marad - mondta Berislav Gaso, a Mol-csoport kutatás-termelési divíziójának ügyvezető igazgatója a Világgazdaságnak adott interjúban. Hozzátette: nemcsak megállítani szeretnék a termelés évek óta tartó csökkenését, hanem annak növelésén is dolgoznak: az elmúlt évben 20 százalékkal sikerült növelni a kőolajtermelést.