Felturbózzák a pedagógusok fizetését - lapszemle

InfoRádió
2016. november 14. 07:10
A Magyar Nemzet szerint akár bruttó 45-90 ezer forinttal is magasabbak lehetnének a pedagógus fizetések, azonban a tanárokat nem érinti a minimálbér-emelés.

A Magyar Idők arról ír, újabb tanúk bizonyíthatják, hogy a 15 éves fegyházbüntetését töltő Portik Tamás tudott arról, miszerint Jozef Rohác a nyílt utcán robbantja fel Boros Tamást; ennek a következménye lehet, hogy az ügyet ismét első fokon tárgyalják majd. Ebben az esetben a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint Portik Tamásra a bíróságnak a legsúlyosabb büntetést kell kiszabnia felbujtóként több ember sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölésért.

A Magyar Nemzet cikke szerint, a Magyar Szállodák Szövetsége szerint ugyanolyan bejelentési kötelezettséget kellene előírni az Airbnb keretében lakásukat kiadóknak, mint a szállodáknak. Niklai Ákos elmondta: azt javasolják, hogy tiltsák meg a bérlakások turisztikai célú kiadását, illetve a társasházak esetében a többi tulajdonosnak is hozzá kellene járulnia a lakások kiadásához.

A Világgazdaság arról ír, a cégbíróságon bejegyezték a BHÉV Zrt.-t, így nyugvópontra kerülhet a budapesti városhatáron túl közlekedő HÉV ügye. A 11 milliárd forint alaptőkéjű társaság tulajdonosa egyelőre a Fővárosi Önkormányzat, de később MÁV leányvállalatként üzemeltetik tovább.

A Magyar Nemzet szerint akár bruttó 45-90 ezer forinttal is magasabbak lehetnének a pedagógus fizetések, azonban a tanárokat nem érinti a minimálbér-emelés. Ennek oka, hogy egy változás miatt 2015 januárjától már nem az éppen aktuális minimálbért veszik alapul a bérek kiszámításakor.

A Magyar Idők arról ír, Dánia minden évben fertőzött malacok ezreit exportálja, és a tenyésztők egyelőre semmit sem tesznek a járvány megakadályozására. Pedig az úgynevezett LA-MRSA-fertőzés emberre is veszélyes. A baktérium azonban sem az uniós, sem a magyar jogszabály szerint nem tartozik bejelentési kötelezettség alá.

A Népszavának Földiák András, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának vezetője azt nyilatkozta, azt kérik, véglegesen állítsák vissza az érdekegyeztetés korábbi rendszerét, amikor valamennyi szakszervezeti konföderáció együtt tárgyalhatott a munkaadók és a kormány képviselőivel. Az érdekvédő méltatlannak tartja, hogy a kormány szabadon válogathatja meg, mikor hívja meg az egyeztetésre a közszolgálatban érdekelt szakszervezeteket és mikor nem.

A portfólió arról ír, tavaly 38 ezer milliárd dollárra duzzadt a világ magánnyugdíj-vagyona. Az OECD friss tanulmánya szerint a nyugdíjalapok kezelik a legtöbb nyugdíjpénzt a világon, tavaly az alapokon keresztüli befektetések közel 25 ezer milliárd dollárt tettek ki. Magyarországnak a tavalyi nettó nyugdíjhozamokat nézve az előkelő hetedik helyet sikerült megszerezni a 33 országból álló listán.

A pénzcentrum a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet közelmúltban megjelentett 2016-os "Jobb élet indexét" mutatja be, vagyis azt, hogy melyik országban a legjobb az emberek életminősége. Az első helyen Norvégia áll, majd Ausztrália és Dánia következik. Az Egyesült Államok a kilencedik helyre került.

A napi.hu a négynapos munkahét magyarországi elterjedésének lehetőségével foglalkozik. Külföldön egyre több helyen alkalmazzák ezt a munkaszervezési formát, és idehaza is vannak már cégek, amelyek heti négy nap, ám akkor 10 órában foglalkoztatják munkavállalóikat. További részletek az InfoRádió üzleti reggeli című műsorában, kilenc óra után.