Soltész Miklós: méltó és sikeres volt a megemlékezés

Infostart
2016. november 12. 20:47
Méltó módon sikerült megemlékezni Szent Márton születésének 1700. évfordulójáról - hangoztatta szombaton az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár Szombathelyen tartott sajtótájékoztatóján.

Soltész Miklós közlése szerint a jubileumi év programsorozatába nemcsak a szent szülővárosában és a hozzá több szálon is kötődő Pannonhalmán, hanem az ország számos településén és a határon túl is aktívan bekapcsolódtak egyházi és világi közösségek.

Az államtitkár felidézte, hogy a kormány az emlékév kapcsán 2,5 milliárd forinttal támogatta Szombathelyen egyházi épületek felújítását, szintén 2,5 milliárd forintos támogatást nyújtott a szombathelyi önkormányzat által a Szent Márton Terv és a Szent Márton Program keretében kezdeményezett beruházásokhoz, valamint 800 millió forinttal segítette az emlékév szombathelyi programjainak szervezését és lebonyolítását.

Az egyháznak nyújtott támogatásból újulhatott meg a szombathelyi Szent Márton-templom, a püspöki palota, a szombathelyi székesegyház külső homlokzata és tornyai.

Ugyancsak támogatták ötvenegy Szent Márton nevét viselő, vagy oltalma alá tartozó hazai és hét külhoni templom részbeni felújítását, oltárképek helyreállítását, amelyekre összesen 100 millió forintot fordítottak - mondta.

Hozzátette: Pannonhalmán az elmúlt egy évben 850 millió forintnyi támogatásból zajlottak a jubileumi emlékév programjai mellett különböző beruházások, fejlesztések.

Az államtitkár úgy fogalmazott: az elmúlt egy évben a programokkal remélhetően sikerült Szent Márton irgalmasságban, a cselekvő keresztényi szeretetben megnyilvánuló szellemiségére irányítani a figyelmet.

Az emlékév befejeződésével a szent kultuszának ápolása nem fejeződhet be, példáját pedig követnünk kell, tanítását a mindennapok részévé kell tennünk - mondta Soltész Miklós.

Puskás Tivadar, (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta: a 2,5 milliárd forint kormányzati támogatásból elkészülő beruházások többsége még az idén megkezdődik és a jövő évben fejeződik be. Ilyen például a Berzsenyi-tér és a Szily János utca átépítése, a Szent Márton templom előtti rész térré alakítása, a Schmidt Múzeum fogadóépületének megépítése és a Savaria Múzeum külső felújítása.

Császár István püspöki helynök, a szombathelyi egyházmegye apostoli kormányzója elmondta: a jubileumi emlékév egyházi része a szombathelyi székesegyházban szombaton tartott szentmisével zárult.

Közlése szerint a jubileumi emlékévben több száz zarándokcsoport kereste fel Szent Márton szülőhelyét, fejezte ki tiszteletét és háláját.

Szent Márton életének példája, üzenete: nyitott szívvel, Krisztus szeretetével és irgalommal kell fordulnunk embertársaink felé - mondta.

A sajtótájékoztató után a szombathelyi Agóra Művelődési és Sportházban rendezték meg a hagyományos Szent Márton gálát, ahol egyebek között karitatív területen dolgozóknak, kiemelkedő teljesítményt nyújtó szakembereknek adtak át városi kitüntetéseket.