Egyelőre nem emelik ki a Dunában lévő bombát

InfoRádió
2016. november 10. 13:16
Csak napok múlva, a hatósági engedélyek beszerzése után próbálják meg kiemelni a tűzszerészek azt a vélhetően amerikai világháborús bombát, ami a Rákóczi hídnál van a Duna medrében - mondta az InfoRádióban Csurgó Attila ezredes, a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezredének parancsnoka.

A tűzszerész parancsnok elmondta, az ipari búvárok csatornatisztítás közben találtak egy, vélhetően amerikai légibombát, amiről felvételt készítettek.

„Ez a Duna 1642 és 43-as folyamkilométere közötti területen fekszik, a Rákóczi hídtól déli irányban nagyjából 100-130 és a Csepeli partoldaltól befelé szintén 100-120 méteren, 7,5-8 méteres mélységben van feltételezhetően az eszköz. Tegnap a helyszínen lévő hajó 8 m/s vízsebességet mért, illetve egy nyugat-keleti irányú, olyan erős oldalszél volt, hogy azt az úszóplatformot, ahonnan a búvárok a merülést végrehajtották volna, nem lehetett biztonságosan rögzíteni, ezért nem engedélyeztem a merülés végrehajtását” - fogalmazott Csurgó Attila ezredes.

A tűzszerész parancsnok elmondta, a bomba be van ágyazódva a mederben, amíg nem mozgatják, biztonságos.

„A hatóságokkal kell egyeztetnünk, az eszköz eltávolításához szükségünk van egy, a pillérhez rögzített pontra, ami fix pontot ad a búvárnak a keresés közben, ahhoz mindig vissza tudjon térni. Az engedélyek megszerzéséhez biztos, hogy néhány napra, akár egy hétre is szükség van. A hatóságoknak meg kell határozniuk, hogy mely pillérhez mekkora súllyal mit köthetünk” - mondta Csurgó Attila ezredes.

A Rákóczi hidat tegnap sem zárták le, csak akkor fogják, miután megtalálták, beazonosították és megmozgatják az eszközt – mondta el a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezredének parancsnoka.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Egyelőre nem emelik ki a Dunában lévő bombát
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást