A szovjet csapatok november 4-ei bevonulását követően a főváros és az ország több pontján még napokig tartották magukat az ellenállók. A vidéki ellenállás november 6-án omlott össze az óriási túlerővel szemben - a Szovjetunió 16 hadosztállyal és 2000 harckocsival szállta meg Magyarországot -, a fővárosban a legtovább, november 11-éig a csepeli szabadságharcosok tartották magukat.
Habár már 7-én visszaérkezett Budapestre, ezen a napon, november 11-én mondta el Kádár János korábbi államminiszter a szovjet csapatok bevonulása utáni első rádióbeszédét, amelyben bejelentette, hogy a felkelést leverték. Szintén ekkor mentette fel formálisan a Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Nagy Imre-kormányt és választotta meg a Kádár-kormányt. A jugoszláv követségen tartózkodó Nagy Imre nem mondott le a kormányfői tisztségről, november 22-én a büntetlenség ígéretével kicsalták a menedékből és átmenetileg Romániába internálták.
Mivel a szovjet beavatkozásnak eleinte nem volt része a határok lezárása, ezért november közepéig, végéig nyitva állt a magyar lakosság előtt a nyugati határ. Ezekben a hetekben nagyjából 200 ezren távoztak az országból, túlnyomórészt a zöldhatáron át. Közülük 1957 nyaráig a Kádár-kormány amnesztiáját elfogadva, amelynek keretében mentesülhettek a tiltott határátlépés büntetőjogi következményei alól, 11 ezren tértek haza.
A munkástanácsok és más forradalmi szervek december elejéig folytatták a politikai sztrájkot. A forradalom kitörésének egy hónapos évfordulóján, november 23-án „néma tüntetést” tartottak Budapesten: 12 és 13 óra között senki nem tartózkodott az utcákon. December elején több városban, Budapesten, Salgótarjánban és Miskolcon is tüntetéseket tartottak, a demonstrációkra a hatalom sortűzzel felelt. Az MSZMP ekkorra már ellenforradalomnak nyilvánította az októberi eseményeket. Bevezették a rögtönítélő bíráskodást és letartóztatták a munkástanácsok vezetőit. Hamarosan statáriumot hirdettek és megkezdődött a megtorlás időszaka.
Október 23-a és január 16-a között több mint 2600-an hunytak el a harcokban és csaknem 20 ezren sebesültek meg. Egy 1991-ben készült hivatalos statisztika szerint a szovjet hadsereg 669 katonája vesztette életét a harcokban, míg 51-en eltűntek. A forradalomban való részvételért több száz embert végeztek ki. Köztük Nagy Imre miniszterelnököt, Maléter Pál honvédelmi minisztert és Gimes Miklós újságírót. Emellett a megtorlás részeként ezreket ítéltek börtönbüntetésre vagy internálásra.