eur:
394.22
usd:
370.25
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Tudunk vásárolni a négy nap alatt?

A most következő négynapos ünnep alatt a boltok nagy része nyitva lesz, csupán kedden kell azzal számolni, hogy a legtöbb üzletet zárva találjuk.

A négynapos hétvégén szombaton és vasárnap a megszokott nyitvatartási renddel várják az üzletek a vásárlóikat. Hétfőn hétköznapi nyitvatartás szerint működnek – mondta el az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

„Miután beékelődik egy olyan nap, ami heti pihenőnapot helyettesít, elképzelhető, hogy egyes kisebb üzletek a vasárnapi zárva tartást követően és a november 1-jét megelőző egy napon nem fognak kinyitni, de ezt ki kell írniuk – mondta Vámos György.

A legtöbb üzlet tehát csak kedden, november 1-jén lesz zárva, ám ekkor sem minden – tette hozzá az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

„November 1-jén zárva lesznek az üzletek, ezt jogszabály írja elő. Néhány kivétel lesz: benzinkút, virág- és édességbolt, vendéglátó- és szórakozóhelyek. A kivételek közé tartoznak még a nonstop kis üzletek is, ahol a tulajdonos maga dolgozik” - jelezte Vámos György.

A négynapos ünnep érinti a fizetős parkolást is Budapesten. Néhány ilyenkor szokásos kivételtől eltekintve, mint például a budai Vár, a négy nap egyikén sem kell fizetni a parkolásért.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×