Teljes körű vizsgálatot indítottak a bőnyi rendőrgyilkosság ügyében

Infostart
2016. október 28. 08:56
Előzetes letartóztatásba került a bőnyi rendőrgyilkos. A parlamenti ellenzék vizsgálatot követel, mert a kormányt is felelősnek tartja azért, hogy egy közismert neonáci sorozatlövő fegyvert tarthat a házában.

A 76 éves Győrkös István szerda reggel Bőnyben egy gépkarabéllyal fejbelőtte a 46 éves Pálvölgyi Péter őrnagyot, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának kiemelt főnyomozóját, aki a sajtóhírek szerint a társaival a Teréz körúti robbantás részfeladataként, éles lőfegyvereket keresve akart házkutatást tartani a Magyar Nemzeti Arcvonal nevű hungarista szervezet vezetőjének házában.

Ekkor hívták a Terrorelhárítási Központot, amelynek győri kommandósai félóra múlva, a tűzpárbaj után értek a helyszínre. Behatoltak az épületbe, elfogták a férfit, aki megsebesült, de nem súlyosan. Már megműtötték és jól van. Ügyvédje, Léhner György szerint csak az operáció után tudta meg, hogy megölte a rendőrt. Azt állítja, hogy nem szándékosan lőtt, csak rá akart ijeszteni a behatolókra.

Györkös ezért életfogytiglant is kaphat. A Győri Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezte, a TEK pedig átszállította a Petz Aladár Megyei Oktató Kórházból a tököli rabkórházba.

A Belügyminisztérium hősi halottá nyilvánította és alezredessé léptette elő a meggyilkolt rendőrt. Papp Károly országos rendőrfőkapitány Pintér Sándor belügyminiszter utasítására teljes körű vizsgálatot indított az ügyben. A kormány elvárását Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter fogalmazta meg a Kormányinfón.

„A rendőrségnek és a nyomozati szerveknek, majd az igazságszolgáltatásnak is kompromisszumok nélkül, következetesen kell értékelnie ezt a súlyos bűncselekményt.”

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága november hetedikén megvizsgálja a bőnyi rendőrgyilkosság hátterét - közölte Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke.

„Tisztázni kell, miért ilyen körülmények között zajlott az elfogás, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal és a TEK milyen információkkal rendelkezett erről a személyről és a szervezetéről?”

A Jobbik, az LMP és az Együtt is azt szeretné tudni, hogyan lehet fegyvere egy olyan közismert, egyszer már elítélt neonácinak, akit elvileg 26 éve megfigyelnek, és miért nem a TEK megy ki először hozzá, ha azt sejtik, hogy fegyvere van?

A Demokratikus Koalíció szerint Bőnyben egy kvótakampánnyal feltüzelt magyar neonáci gyilkolt, amiért politikai szempontból Orbán Viktor miniszterelnök is felelős.

Vizsgálatot követel a Párbeszéd Magyarországért is, amely a kormányon és a Fideszen kívül a Jobbikot is felelősnek tartja a történtekért.

A nemzetbiztonsági bizottság fideszes alelnöke, Németh Szilárd felszólította az MSZP-t, a DK-t és a Jobbikot, hogy fejezze be a terrorelhárítók munkájának akadályozását. Kósa Lajos, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint azt is meg kell vizsgálni, hogy a Magyar Nemzeti Arcvonal kötődik-e valamelyik parlamenti párthoz.

Orbán Viktor miniszterelnök közleményében elfogadhatatlannak nevezte, hogy Magyarországon bárki bármilyen indítékkal a törvényesség és a rend fenntartóira támadjon. Ugyanezt írta a KDNP is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Teljes körű vizsgálatot indítottak a bőnyi rendőrgyilkosság ügyében
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást