Vásárlással segíthet

InfoRádió
2016. október 27. 21:27
"Apró segítség, hatalmas öröm" elnevezéssel indít jótékonysági akciót a Magyar Vöröskereszt két céggel. A program keretében a vásárlók bevonásával szeretnék támogatni a szegény családokat - mondta az InfoRádióban Nagy Gábor, a szervezet főigazgató-helyettese.

A Magyar Vöröskereszt főigazgató-helyettese kiemelte, a statisztikai hivatal adatai szerint a magyar társadalom 14,9 százaléka szegénységben él. A hét év alatti gyerekek 49 százaléka, nagyjából 130 ezren naponta különböző nehézségekkel küzd, ezer gyerek rendszeresen éhezik is.

„Ez az összefogás ezen próbál segíteni. Ezek a cégek régóta támogatják a Magyar Vöröskeresztet. A kezdeményezés keretében mától december 7-ig az egyik üzlethálózatban vásárolt termékek árának 1 százaléka lesz a segítség” - tette hozzá Nagy Gábor.

A szervezet főigazgató-helyettese elmondta, a Magyar Vöröskereszt tíz családok átmeneti otthonát működtet, ahol rászoruló családok, főként anyák és gyermekeik élnek. A cégek őket termékadományokkal is támogatják. Ha van lehetőség, a szervezet a hozzájuk forduló családokat is segíti.

„Pelenkát, ágyneműt, ruhát, játékokat és minden olyat biztosítunk, ami a lakásokat kicsit otthonosabbá teszi. Mindezt szeretnénk karácsonyra, de minél hamarabb eljuttatni” - hangsúlyozta Nagy Gábor.

Az összegyűlt pénzből az intézményekben élő családok étkezése fog részben megoldódni és élelmiszercsomagokat állítanak össze, amelyeket a termékadományokkal együtt juttatják el – mondta a Magyar Vöröskereszt főigazgató-helyettese.

„Reményeink szerint az adományoktól függően több ezer családot fogunk tudni így segíteni” - mondta Nagy Gábor.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Vásárlással segíthet
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást