Jótékonysági adventi vásár lesz a Várkert Bazárban

Infostart
2016. október 27. 20:47
Családszervezetek összefogásával tartják meg november 26-án az első Jótékonysági Adventi Vásárt a Várkert Bazárban. A Fiatal Családosok Klubjának alapítója hangsúlyozta: a standokon kézzel készült süteményeket, naptárakat, karácsonyfadíszt árulnak majd, a bevételből pedig a daganatos gyerekek gyógyulását szeretnék segíteni.

Előremutató kezdeményezésnek nevezte a családszervezetek egy hónap múlva megrendezendő első adventi jótékonysági vásárát Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára .

Magyarországon valódi társadalmi bázissal, támogatottsággal rendelkező intenzív, vidám családos élet van. Ez a civil összefogás az egész társadalom számára fontos értékeket jelenít meg, így többek között az egymásra figyelést és segítségnyújtást - mondta az államtitkár, hozzátéve: a családbarát ország eszméjének valóra váltásáért még sokat kell tennie az államnak és az egyénnek is.

Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubjának alapítója, a jótékonysági vásár kezdeményezője és megvalósítója elmondta: az adventi időszak nyitányaként a Várkert Bazárban november 26-án szombaton délelőtt megrendezendő rendezvényhez már számos szervezet csatlakozott. Legalább 40 standon fogják árulni a kézműves termékeket: bejglit, mézeskalácsot és más saját készítésű süteményeket, illetve adventi koszorúkat, gyertyákat, ajándéktárgyakat. A rendezvényt színes családi programok kísérik. A befolyt összeget teljes egészében a daganatos gyermekek gyógyulásáért küzdő Őrzők Alapítvány javára fogják felajánlani.

A jótékonysági rendezvény fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, aki maga is visz saját készítésű ajándékokat és a vásárra látogatókkal közösen kézműveskedik majd - mondta el a kezdeményező.

Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke elmondta, hogy támogatják a kezdeményezést. Szeretnék megmutatni, hogy szívesen adnak, fontos számukra mások boldogulása és szeretnék megköszönni a társadalomnak, hogy egyre inkább elfogadott a nagy család.

Ugron Zsolna író, a Várkert Bazár háziasszonya elmondta, hogy örömmel adnak helyt a jótékonysági rendezvénynek és kiegészítő akciót is szerveznek: november 25-én féláron tekinthető meg nagy karácsonyi kiállításuk.

A Szülők Háza Gyermekfészek Családi Napköziben tartott sajtótájékoztatón Regős Judit, a Szülők Háza Alapítvány elnöke elmondta: küldetésük, hogy befogadó családi közösségeket teremtsenek. "Megmutatni, hogy együtt lenni jó, együtt adni jó" - fűzte hozzá.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Jótékonysági adventi vásár lesz a Várkert Bazárban
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást