Havi két szabad hétvége járna az eladóknak

Infostart
2016. október 27. 10:56
Havi két szabad hétvégét biztosítana a KDNP a kereskedelemben dolgozóknak – mondta el a Fidesz frakcióvezetője. Kósa Lajos hozzátette, a javaslat kidolgozása már folyamatban van.

A Fidesz frakcióvezető cáfolta azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint a KDNP a boltok kötelező zárva tartásával kapcsolatos javaslatot fogalmazott volna meg. Kósa Lajos azt mondta, a nyitva tartás kérdéséhez nem akarnak hozzányúlni. A kisebbik kormánypárt azonban azt javasolta, hogy a kereskedelemben dolgozók számára kötelező legyen havonta két szabad hétvégét kiadni.

„Ez azt jelenti, hogy ha ez a szabályozás bejön, akkor mindenki akkor tart nyitva, amikor akar. De az ott dolgozóknál a munkarendjét úgy kell szervezni, hogy a hónapban legalább két teljes hétvégéjük szabad legyen, amit a családjukkal tudnak tölteni” - közölte a Fidesz frakcióvezetője.

Kósa Lajos azt mondta, már megkezdték a javaslat kidolgozását.

„Annak idején, amikor visszavontuk a boltok vasárnapi zárva tartásával, nyitva tartásával kapcsolatos döntéseket, mondtuk, hogy sajnos olyan helyzet alakult ki – köszönhetően a szocialisták által feltett népszavazási kérdésnek –, hogy olyan kérdésekben is vissza kellett volna állítani az eredeti alapjavaslatot, amiben tökéletes konszenzus van. De senki nem vitatja azt, hogy október 23-án vagy március 15-én nyitva legyenek-e a boltok, vagy sem: nemzeti ünnepeken, állami ünnepeken, karácsonykor, pünkösdkor közmegegyezés szerint minden zárva van. De ez a szabály abban a törvényben volt, amit visszavontunk, ezért ez most nyitott” - magyarázta a Fidesz frakcióvezetője.

Ezen túl vissza kell állítani a kereskedelmi dolgozók 50 százalékos bérpótlékára vonatkozó szabályozást is, ezeket a kérdéseket mindenképpen rendezni kell – mondta sajtótájékoztatóján Kósa Lajos.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Havi két szabad hétvége járna az eladóknak
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást