eur:
395.61
usd:
366.63
bux:
65620.68
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Rendezték a Klik tartozásait

A tervek szerint és a megfelelő ütemben zajlik a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) átalakítása - mondta Sipos Imre köznevelési helyettes államtitkár a köznevelési kerekasztal ülése után.

Sipos Imre úgy fogalmazott: jól haladnak a szervezetnél a decentralizációs folyamatok.

Pölöskei Gáborné, a Klik elnöke hozzátette: a pénzügyi rendet helyreállították a központnál, a tartozásállományt rendezték. Közölte, most a Klik szervezetén belül modellezik az új működési egységeket. A pénzügyi jogosultságokkal már bír az újonnan létrejövő 58 egység, a szabályozók kialakítása pedig tart, hogy januártól ténylegesen működőként jelenjenek meg a tankerületi központok.

Kiválasztották a tankerületi vezetőket is, ők a szervezésre megkapták a felhatalmazást. Kialakítják az irodákat, megerősített létszámmal dolgozhatnak majd a tankerületeknél - mondta, jelezve: folyamatban van a jövőben nem működő tankerületi irodák felszámolása is.

A cél az, hogy a tankerületek alapító okirattal és szervezeti egységként november végére, december elejére megalakuljanak. Ez teszi lehetővé, hogy december 15-ével átvegyék a működtetési feladatokat az önkormányzatoktól - közölte Pölöskei Gáborné.

Kotán Attila, a Klik gazdasági elnökhelyettese elmondta: 2016-ban a költségvetésben rendelkezésre álló források megfelelően biztosítják a szükséges feladatok ellátását. A Klik tartozásmentesen zárja majd az évet, minden feladatát finanszírozza és ellátja - összegzett. A jövő évi költségvetés tervezése most kezdődött, ez várhatóan november 30-ára elkészül - jelezte.

Az önkormányzati működtetés átvételének előkészítése is zajlik, ez januártól történik meg - erősítette meg.

Sipos Imre kitért arra is, hogy az országos diákparlament következő ülését 2017. február 3-tól 5-ig tartják Székesfehérváron. Az intézmények kiválasztották a diákküldötteket, most a megyei szintű kiválasztás következik. Az ülésen 322 delegált vesz majd részt - jelezte a helyettes államtitkár.

Címlapról ajánljuk

Újabb drámai részletek a németországi buszbaleset ügyében

Egyelőre nem sikerült kideríteni, hogy mi okozhatta a Lipcse közelében történt buszbalesetet. Az egyik utas szerint a szolgálatban lévő két sofőr baleset idején éles vitát folytatott egymással, ami elterelhette a kormánynál ülő vezető figyelmét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×