A büszkeség napjának nevezte október 23-át Orbán Viktor - a nap hírei

InfoRádió
2016. október 23. 21:21
Összefogást és a kormány leváltását sürgették baloldali ellenzéki pártok. Bírálta a Jobbik elnöke, hogy még ma sem nyilvánosak az ügynöklisták.

A büszkeség napjának nevezte október 23-át a miniszterelnök a parlament előtti Kossuth Lajos téren mondott ünnepi beszédében. Orbán Viktor azzal folytatta: ez a nap 60 év után is felemel és megtisztít, ezért örök hála mindenkinek, aki részt vett benne. Szavai szerint az köszönhető 1956 hőseinek, hogy még a magyar történelem legsötétebb éveiben is volt mire büszkének lenni. A mai politikával vont párhuzamban hangsúlyozta: ha egy nemzet feladja függetlenségét bármikor visszasüllyedhet egyszerű nemzetiséggé. A kormányfő beszédét többször kísérte füttyszó. Dulakodás is történt, sípokkal, dudákkal és kereplőkkel igyekezték megzavarni tüntetők a Kossuth téri állami ünnepséget. A rendőrség négy embert állított elő.

Magától nem győz az igazság, a szabadságért, a jogállamért meg kell küzdeni - mondta az 1956-os Emlékbizottság elnöke, az emberi erőforrások minisztere. Balog Zoltán a Magyar Állami Operaházban rendezett díszelőadás előtt emlékeztetett arra: Magyarországon 1989-ig az áldozatok voltak a bűnösök és a gyilkosok voltak a hősök.

A Fidesz frakcióvezetője Debrecenben tartott ünnepi beszédet. Kósa Lajos azt mondta: a magyar történelemben a szabadság a függetlenséghez kapcsolódik. Párhuzamot vonva a 60 évvel ezelőtti és a mai események között arról is beszélt, hogy Magyarországon soha nem volt kérdés, mit lehet tenni a szabadságért.

Összefogást és kormányváltást sürgettek baloldali ellenzéki pártok a Blaha Lujza téren a civilek által szervezett 1956-os megemlékezésen és kormányellenes tüntetésen. Molnár Gyula, az MSZP elnöke azt mondta: Nagy Imre mártír miniszterelnök vezérgondolata ma is aktuális: a diktatúrát nem megreformálni, hanem megszüntetni kell. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke úgy vélte: nem a kormányzás rossz, hanem a rendszer, ezért azoknak van igazuk, akik rendszerváltozást akarnak. Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke azt mondta: új rendszer kialakításához együttműködésre van szükség, amelyhez már a héten elkezdődnek az egyeztetések.

A Jobbik elnöke szerint nem lehet alku tárgya az ország függetlensége és szabadsága. Vona Gábor a párt Corvin közi megemlékezésén méltatta a szabadságért és függetlenségért hozott, 60 évvel ezelőtti áldozatvállalást, emellett sürgette az ügynöklisták nyilvánosságát. Bejelentette: nyilatkozatban erősítette meg a Jobbik parlamenti frakciója, hogy a párt csak akkor támogatja a tervezett alaptörvény módosítást, ha a kormány megszünteti a letelepedési kötvényt.

Az LMP a 1956-os forradalom 60. évfordulója alkalmából és a hősök iránti tiszteletből tizenharmadszor is benyújtja a parlamentnek átvilágítási javaslatát. Szél Bernadett társelnök hangsúlyozta: az állambiztonsági múltat egyszer s mindenkorra átláthatóvá kell tenni, ezért a párt követeli a diktatúra működtetőinek kizárását a közélet legmeghatározóbb pozícióiból.

Számos külföldi helyszínen, a többi között Krakkóban, Kolozsváron, Dunaszerdahelyen, Brüsszelben és Bécsben is tartottak megemlékezéseket az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján. Több városban ünnepi szentmisét tartottak.

A Magyar Becsület Rend kitüntetést vehetett át Tőkés László volt királyhágó-melléki református püspök, Fidesz-KDNP-s európai parlamenti képviselő és Olofsson Placid bencés szerzetes az Országházban. A kitüntetések átadásán Orbán Viktor miniszterelnök hangsúlyozta: a bátornál is bátrabb a két kitüntetett.

Négynapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a most kezdődő két hétben. A képviselők kedden külön, egyórás ünnepi ülésen emlékeznek az 1956-os forradalomra és szabadságharcra. Az ülés hétfőn napirend előtti felszólalásokkal kezdődik.

Az iraki és kurd erők felszabadították a legnagyobb iraki keresztény várost, Hamdaníját, és a Moszulhoz közeli Basíka várost az Iszlám Állam uralma alól. A művelet a Moszul visszafoglalására indított újabb offenzíva része, amelyre 25 ezer embert mozgósított az iraki kormány.

Támadást indított a lázadók ellen Aleppó déli részén a szíriai hadsereg. Az Oroszország által kihirdetett fegyvernyugvás nem sokkal korábban járt le. A Bassár el-Aszad elnökhöz hű erők a libanoni síita Hezbollah fegyvereseivel együtt teljesen ellenőrzésük alá vontak egy légvédelmi alakulatot és egy adótornyot Aleppó déli peremén.

Calais-ban hétfőn kezdődik az ideiglenes migránstábor felszámolása. A hatóságok franciaországi befogadó központokba viszik át a táborban várakozó a több ezer embert. A hivatalos becslések szerint mintegy 6.400, elsősorban szudáni, eritreai és afgán állampolgár arra várt, hogy átjuthasson Nagy-Britanniába.