Gyurcsány Mindszentyvel példálózott

Infostart
2016. október 22. 17:42
A Demokratikus Koalíció elnöke az általa demokratikusnak tartott ellenzéki pártok összefogására és egy közös rendszerváltó alternatíva megfogalmazására szólított fel a párt megalakításának ötödik évfordulóján tartott beszédében szombaton.

Gyurcsány Ferenc az egyik budapesti szálloda rendezvénytermében tartott ünnepségen úgy fogalmazott: reméli, hogy a vasárnapi, október 23-i ellenzéki tüntetésről kiderül, ez nemcsak egy pillanatnyi közös színpadi szereplés, hanem valaminek a kezdete.

A volt miniszterelnök kijelentette: ha elfogadják, hogy az önkény és annak hívei állnak szemben a magyar köztársasági eszmével, a demokratikus meggyőződéssel és annak híveivel, akkor a demokraták oldalán kevesebb helye van a versengésnek, mint amekkora kötelezettségük van az együttműködésre.

A párt ötödik születésnapjáról megemlékezve azt mondta, csak visszafogott ünneplésre van okuk, mert még nem érték el azt a végcélt, hogy Magyarországon újra nyugodt, biztonságos, élhető világ legyen. Ennek eléréséhez - szavai szerint - nem egyszerűen kormányváltás, hanem rendszerváltás kell. A pártelnök úgy látja, hogy az ország szomorú hely lett, egy korábban szebb napokat megélt, de mára darabjaira hullott közösség.

A politikus hangsúlyozta, igazuk volt, amikor öt éve megalakították a Demokratikus Koalíciót, mert helyesen ismerték fel, hogy a mérsékelt bal- és jobbközép demokraták küzdelme helyett "valami rettenetes dolog történik". A rendszerváltozás kompromisszumainak elárulása, egy új rendszer felépítése, az önkény világa következett be - tette hozzá. A DK pedig azóta is a demokraták összefogását támogatók pártja maradt - vonta le a következtetést.

Ha a demokratikus ellenzéki pártok elfogadják, hogy történelmi feladat áll előttük, akkor annak végrehajtásában együtt kell működniük egymással, mert a történelmi feladat történelmi együttműködést kíván - nyomatékosított.

Gyurcsány Ferenc azt mondta, 1956-ban a forradalom oldalán állt Rácz Sándor, a Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnöke és Mindszenty József bíboros is, pedig az ő világuk talán csak egy pontban érintkezett, abban, hogy a diktatúra bukását akarták. Hangsúlyozta, most sem azt kéri a demokratáktól, hogy egyszer és mindenkorra "bútorozzanak össze", hogy adják fel a különbségeiket. Szavai szerint természetesnek tekinti, hogy a demokratikus közösség sokfajta, de a szabadság, a függetlenség, a demokrácia valamint "Magyarország megteremtésének" dolgában együtt kell működniük, és ha majd ezen túl lesznek, akkor újra elkezdhetnek versengeni.

A pártelnök az egyetlen fontos feladatukat abban látta, hogy elősegítsék az új, demokratikus rendszerváltást. Revanspolitikával nem lehet eredményt elérni, nincs az a korábbi sérelem, amelyik alap lehet arra, hogy ne együttműködve keressék a rendszer lebontásának módját - jelentette ki.

Az összefogásban nyilvánvalóan lesz majd keserűség is, de senkinek sem kell nagy áldozatot hoznia, senkit nem fognak börtönbe vinni - mondta. Biztosan nem kell majd annyi vezető és elnökségi tag az együttműködés során, az egyes politikusok pedig nem fognak annyit szerepelni a televízióba, mint négy-öt különálló párt tagjaiként tették - tette hozzá. A választóknak viszont nem az ellenzéki pártok vitái a fontosak, hanem az, hogy létezik egy jobb Magyarország lehetősége - mondta Gyurcsány Ferenc.