eur:
395.3
usd:
366.56
bux:
65159.47
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

KSH: augusztusban jelentősen lassult az építőipar visszaesése

Augusztusban az építőipari termelés 9,0 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakához képest, ami ebben az évben a legkisebb visszaesés, és jóval mérsékeltebb az előző havi 17,6 százaléknál. Az előző hónaphoz képest az építőipar termelése augusztusban 4,6 százalékkal nőtt, miután júliusban még 3,2 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított adatok szerint - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az épületek építése felgyorsult: a júliusi 1,0 százalék után 7,0 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az egyéb építmények visszaesése az előző havi 31,8 százalékról 23,9 százalékosra mérséklődött.

Az épületek építésének növekedése továbbra is nagyrészt ipari épületek, kisebb részben oktatási épületek, illetve sportlétesítmények építésének az eredménye. Az egyéb építmények építésének visszaesését elsősorban az uniós forrásból végzett munkák 2015. végi befejeződése okozta, augusztusban a legnagyobb mértékben az út- és vasútépítő vállalkozások termelése maradt el az előző év azonos időszakitól - közölte a KSH.

Az ágazatok közül az épületek építése ágazat termelése 3,7 százalékkal nőtt, az egyéb építményeké 34,1 százalékkal csökkent, míg a speciális szaképítésé 7,5 százalékkal emelkedett.

Az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományának volumene augusztus végén 18,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi alacsony bázist. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 45,4, az egyéb építményeké 5,5 százalékkal magasabb volt.

A megkötött új szerződések volumene 13,3 százaléka kisebb volt az előző évinél, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 20,6, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 8,2 százalékkal csökkent.

Január-augusztusban az építőipari termelés volumene 22,0 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál.

Címlapról ajánljuk
Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?
Elemzés

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 07:57
×
×
×
×