eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Ez volt a gond a Népszabadsággal Pecina szerint

Megbocsáthatatlan hiba, hogy a magyarországi menedzsment rosszul kommunikált, és alábecsülte az ellenséges reakciókat - mondta Heinrich Pecina osztrák üzletember, a felfüggesztett Népszabadságot is kiadó Mediaworks tulajdonosának, a Vienna Capital Partnersnek (VCP) a vezetője a Profil című osztrák gazdasági hetilap hétfői nyomtatott kiadásában megjelent interjúban.

Hangsúlyozta: mivel a korábbi egyeztetések meghiúsultak, a helyi vezetésnek pár napra be kellett zárnia a lapot, hogy az alkalmazottakat tárgyalóasztalhoz ültesse. Az újságot újra akarták indítani a szerkesztőség bevonásával, azonban a lap munkatársai "inkább a fizetésük, mintsem az újság jövője miatt aggódtak".

Felidézte, hogy 2014-ben a Ringier és az Axel Springer kelet-európai tevékenységének összevonását követően a piaci felügyelet szerint túl nagy lett volna ezek magyarországi piaci részesedése, így régi üzleti partnerként őt kérték meg a portfólió egy részének átvételére. Ennek feltétele volt, hogy a csomagban lévő regionális lapok és országos média mellett az 1956-ban az MSZMP által alapított, majd a rendszerváltozás után az utódpárt MSZP által tovább irányított "kényes" lapot, a Népszabadságot is átvegye.

Kifogásolta, hogy a Népszabadság meg akarta tartani a korábbi privilégiumokat, például azt, hogy írhassanak a lapba a szocialista párt régi, kiérdemesült funkcionáriusai, akiket azután mint szerzőket fizettek ki.

Elmondta: úgy képzelte, hogy fel lehet fejleszteni a lapot, mert becslései szerint a magyar lakosság 40-50 százaléka kormánykritikus, "az öreg posztkommunistáktól a fiatal baloldali liberálisokig", akiket "az Orbán elleni gyűlölet tart össze". Őket kellett volna a lapnak megszólítania, de várakozásai nem teljesültek. Elmondása szerint az újságíróknak szabad kezet adott, csupán az volt a kérése, hogy olyan témákról írjanak, amelyek érdeklik az embereket.

Az osztrák üzletember szerint a történteknek csak gazdasági okai vannak, az elmúlt években a lap működési vesztesége egymillió euró volt évente. Mint fogalmazott: boldog lenne, ha valaki levenné róla a Népszabadság "koloncát", azonban nincs senki, aki ezt megtenné.

Heinrich Pecina 2015-ben a lapot rendkívül jutányosan a szocialista pártnak akarta eladni, de a pártnak, mint fogalmazott, "nem volt bátorsága", hogy átvegye az újságot.

A Mediaworks sikertörténet - jelentette ki. Elmondása szerint már régóta több ajánlat érkezett be hozzá, kormányközeli és ellenzéki oldalról egyaránt. A történtek után még inkább megnőtt az érdeklődés a cég iránt, de neki elege lett belőle mára, így megfontolja, hogy az egész Mediaworksből kivonul.

Arról is beszélt, hogy felbosszantotta Martin Schulznak, az Európai Parlament elnökének kiállása a Népszabadság mellett. A politikus Twitter-bejegyzésében magyarul fejezte ki szolidaritását. Heinrich Pecina szerint az elnök a "mi pénzünkből él", nem vállalkozó, így nem kell törődnie azzal, hogy munkahelyeket biztosítson.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×