Csak néznek, de nem látnak a térfigyelő kamerák - lapszemle

InfoRádió
2016. október 11. 06:37

A Népszabadság ma sem jelent meg.

A Magyar Idők arról ír, hogy habár a vadászati szervezetek ezres nagyságrendűre becsülik az orvvadászoknak áldozatul esett vadak számát, a bűnügyi statisztikák szerint évente csak 140 körüli eljárás indul. Az okozott kár ugyanakkor elérheti az 500 millió forintot is. Az új Büntető Törvénykönyv rendelkezései szerint akár három évi börtönnel is büntethető az, akire sikerül rábizonyítani, hogy vadorzó.

A Magyar Nemzetnek a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetségének elnöke azt mondta: káoszhoz vezetne a közigazgatásban egy több tízezer fős közalkalmazotti elbocsátás. Csaposs Noémi szerint a főleg diplomás, adminisztratív dolgozók átirányításának legfőbb akadálya a megfelelő nyelvtudás hiánya, hiszen csak ennek birtokában állnának helyt a versenyszférában.

A Magyar Idők arról ír, hogy a Teréz körúti robbantás felderítését nehezítik a nem megfelelően, vagy egyáltalán nem működő, csak néző, de nem látó kamerák. A lap úgy tudja: tavaly önkormányzati fogadókészség hiányában elhalt a Belügyminisztérium kezdeményezése a kamerarendszerek egységesítésére, ami a korszerűsítés alapja lenne. A tegnapi napig 774 állampolgári bejelentés érkezett a hatóságokhoz, valamint 53 fotót és videót töltöttek fel a rendőrség oldalára.

A Magyar Nemzet cikkéből kiderül: a közétkeztetést, és a menzareformot ellenőrző Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal által egy év alatt ellenőrzött több mint 2200 létesítmény 63 százaléka közepes, vagy annál rosszabb eredményt ért el. Az ételeken kívül vizsgálták a konyhák felszereltségét, az ott dolgozók képesítését és a higiéniai körülményeket is. A Nébih oldalán a jól szerepelt konyhák listája megtalálható, ám hivatalos tájékoztatás szerint a tesztüzem után a nem megfelelő eredményt elérők is nyilvánosságra kerülnek.

A Portfolio cikke szerint kevés ország tart annyira Donald Trump választási győzelmétől, mint Mexikó. A republikánus elnökjelölt által belengetett importvám a két ország kereskedelmi kapcsolatainak drasztikus visszaeséséhez vezetne, ami az ország fizetőeszközének, a mexikói pesónak is nagyon fájna: ezen forgatókönyv esetén szinte elkerülhetetlennek tűnik a dollárral szembeni új történelmi mélypont.

A Pénzcentrum.hu a német autóklub éves gumiabroncs-tesztjére hivatkozva azt írja: nem biztos, hogy mindig a márkás abroncs a jó választás, a kompakt kategóriában például a legtöbb gumi csak közepes minősítést ért el. A négyévszakos gumik ugyanakkor a téli teszten mindössze a kielégítő eredményre voltak jók, tehát a hóban jócskán elmaradtak a téli gumik teljesítményétől.

A Napi.hu arról ír, hogy élesedik a vita Nagy-Britanniában a Brexittel kapcsolatban: az ellenzék parlamenti szavazást akar arról, hogy a kormány milyen "keménységű" vagy "puhaságú" tervvel álljon az Európai Unió elé. A brit tárgyalási pozícióról ugyanakkor nézeteltérések vannak a kormánypárton belül is.