Hétfőn kerül a parlament elé a kormány alaptörvény-módosítási javaslata - a nap hírei

InfoRádió
2016. október 9. 22:10
Nem jelenik meg holnap a Népszabadság. A szív koszorúerébe beültetett felszívódó eszközzel segítettek két betegen a Városmajori Klinikán.

Hétfőn nyújtja be a kvótareferendummal összefüggő alaptörvény-módosítást az Országgyűlésnek a miniszterelnök. Orbán Viktor a Kossuth Rádióban azt mondta: minden parlamenti képviselő támogatására számít, hogy olyan alaptörvény legyen, amely kimondja: Magyarországra nem lehet idegen népességet betelepíteni. Hozzátette: a változtatás azt is tartalmazza, hogy csak akkor szerezhet jogot valaki a letelepedésre, ha egyedi kérelmét a parlament által meghatározott jogszabályi rendben elbírálták.

Hétfőtől péntekig, összesen 4 napot ülésezik a parlament. A képviselők kedden módosíthatnak egy korábban már elfogadott, de az államfő által megfontolásra visszaküldött javaslatot, továbbá szavazhatnak az Állami Számvevőszék és az ombudsman tavalyi tevékenységéről szóló beszámolókról.

Nem jelenik meg hétfőn a Népszabadság és a Nol.hu hírportál sem működik - közölte a lap főszerkesztője. Murányi András a kiadóval folytatott tárgyalás után elmondta: az egyeztetések arról folytatódnak a menedzsmenttel, hogy a Mediaworks tegye lehetővé az újság eladását. A cég a lap veszteségeire hivatkozva szombaton függesztette fel a Népszabadság nyomtatott és internetes kiadását, a munkatársakat pedig felmentette a munkavégzés alól.

Az MSZP szerint nélkülözi a szakmai alapokat és a Fidesz-közeli cégek gazdagodását szolgálja a kormány földbérbeadási és -eladási gyakorlata. Gőgös Zoltán, a szocialista párt elnökhelyettese úgy vélte: átláthatatlan a földbérbeadások pályázati eljárása, a döntési rendszer pedig személyre szabott.

Hétfőn kezdi kézbesíteni a posta a Jobbik kérdőíveit valamennyi magyarországi háztartásba - jelentette be az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese. Lukács László György a legfontosabb kérdések között említette a magas színvonalú oktatás és a korszerű egészségügy megteremtését, valamint a korrupció visszaszorítását.

Egy világviszonylatban is új, még csak 3-4 hónapja létező eljárással, magnéziumból készült fémhálóval segítettek két betegen a Semmelweis Egyetemhez tartozó Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán. A szív koszorúerébe beültetett felszívódó eszköz az elzáródott artéria újbóli megnyitásával helyreállítja a véráramot, és támasztékot nyújt az érfalnak. Mivel nem marad tartós fémimplantátum a beteg szervezetében, az érfal gyorsan visszanyeri természetes tágulási képességét, ezért a kombinált gyógyszeres vérhígító kezelésre is rövidebb ideig van szükség.

Az osztrák belügyminiszter szerint Európa éveken át nem ellenőrizte megfelelően határait. Wolfgang Sobotka kijelentette: Ausztria végrehajtja a határellenőrzési feladatokat. A bécsi kabinet tavaly szeptember közepétől vezette be a határellenőrzést több határszakaszon. A döntést a harmadik országból érkezők nagy számával, valamint a közrend és a biztonság veszélyeztetésével indokolta.

Oroszország megvétózta az ENSZ Biztonsági Tanácsában azt a francia javaslatot, amely a légicsapások azonnali beszüntetésére szólított volna föl a szíriai Aleppónál, valamint tűzszünetre az egész országban. A mostani volt az ötödik alkalom, hogy az orosz fél vétót emelt az 5 éve tartó szíriai polgárháború ügyében.

Az Egyesült Államokban egyre több republikánus politikus szólította távozásra a párt elnökjelöltjét azután, hogy nyilvánosságra kerültek több mint 10 évvel ezelőtti - a nőkre tett - becsmérlő kijelentései. Donald Trump bocsánatot kért és közölte: nem száll ki a versenyből.

Háromnapos gyászt hirdettek Haitin, ahol néhány nappal korábban több száz ember életét követelte a Matthew hurrikán pusztítása. A karibi ország polgári védelme korábban azt közölte, hogy a természeti csapás 336 áldozatának holttestét találták meg eddig, a sérültek száma meghaladja a 200-at.