Török: 10 év után most először nem vesztes a baloldal

Infostart
2016. október 3. 18:50
Nem erősítette az európai frontokon a kormányt az érvénytelen népszavazás, belpolitikailag mégis profitált és profitálhat belőle – hangsúlyozta Török Gábor politikai elemző az InfoRádió Aréna című műsorában.

„Az év elején látszott, hogy lassú lejtőn van a Fidesz, ehhez képest a népszavazás meghirdetésétől tematizálta a közbeszédet. Bár a vasárnapi eredmény inkább kudarc, közjogi értelemben mindenképpen az, és a brüsszeli érdekérvényesítésben sem segít, a belpolitikai hasznát is figyelembe véve lehet, hogy úgy is belevágott volna a kormánypárt a kampányba, ha előre tudja az eredményt” - fejtette ki a politológus.

A teljes interjút ide kattintva érheti el.

Arról is beszélt, hogy a politikai ötlet hasznos volt, maga a kampány tervezése tette sikertelenné a népszavazást. Török Gábor szerint itthon a legkönnyebb használni a csaknem 3,3 millió azonos irányba tartó szavazatot, hiszen valóban jelentős tömegről van szó, az eredmény pedig felveszi a versenyt a korábbi népszavazásokkal.

Megjegyezte, hogy a Jobbik korábban próbálta az alkotmány-módosítás ötletével kifogni a szelet a Fidesz vitorlájából, most ugyanakkor kellemes a kormány helyzete, hiszen tudja, hogy számíthat a Jobbik támogatására.

„Hiába mondta el Vona Gábor elnök a parlamentben is többször, hogy Orbán Viktornak le kell mondania, az ellenzéki párt nem hátrálhat ki arcvesztés nélkül a kormányfő alkotmány-módosítási előterjesztése mögül” - tette hozzá.

Emlékeztetett, hogy a Jobbik nem kampányolt, csak érvelt a nem mellett, miután sokáig nem találta meg a hangját. Szerinte a párt válasza az őszi parlamenti nyitányra körvonalazódott, amikor Vona Gábor a névszavazás kockázatosságára hívta fel a figyelmet.

Török Gábor szerint bár vasárnap mindenki boldog volt, nehéz azt mondani, hogy ellenzéki oldalon van-e győztese a népszavazásnak.

„10 év óta ez az első országos megmérettetés, amikor nem vesztes a baloldal. Az utolsó hetekben a saját szavazóit meggyőzte, hogy a népszavazás a kormányról szól, és sikerült otthon tartania híveit. Jól látszik, hogy ott volt alacsony a részvétel, ahol máskor magas szokott lenni, illetve ahol a baloldali pártok az országos átlagnál jobban szoktak szerepelni. Ha valami siker, az annyi, hogy a baloldal tudott szólni a szavazóihoz, még hallgat az egy-másfél milliós tábor a saját pártjára, pártjaira, több eredményről azonban nem érdemes beszélni” - magyarázta az InfoRádió Aréna című műsorában.

Az inteer