Olimpiai lovaspólós relikviák a Magyar Nemzeti Múzeumban

Infostart
2016. október 3. 16:38
Az 1936-os berlini olimpián szerepelt magyar lovaspóló-csapat tagjának, Kovács Dezsőnek a relikviáit mutatták be hétfőn a Magyar Nemzeti Múzeumban.

A Bartalis Kálmán, Bethlen István, Dienes-Öhm Tivadar, Kovács Dezső, Szentpály Imre összeállítású együttes a negyedik helyen végzett a berlini ötkarikás játékokon. Kovács Dezső trófeáit, emléktárgyait Peter és Lorand Spyers-Duran, a sportoló Floridában élő nevelt fiai ajánlották fel a múzeumnak, s ezeket Varga Benedek főigazgató sajtótájékoztató keretében vette át és bontotta ki hétfőn.

"Ezek a tárgyak a magyar sportélet egy olyan szeletének emlékei, amiről el szoktunk feledkezni. A lovaspóló öt alkalommal szerepelt az olimpián" - emelte ki Varga Benedek.

Hozzátette, az 1936-os negyedik hely a magyar lovaspólósport történetének legjobb ötkarikás eredménye. A csapat a bronzmérkőzésen Mexikótól kapott ki.

"Magyarországon a jó eredmények miatt a negyedik helyeket nem tartjuk annyira számon, pedig elképesztő teljesítmények állnak mögöttük." - fogalmazott.

A főigazgató az MTI kérdésére elmondta, a relikviákat restaurálást követően később a nagyközönség is megtekintheti majd a Magyar Nemzeti Múzeumban.

A tárgyak között megtalálható egy ütő, kengyelek, több kupa, trófea, valamint fotók, igazolványok is.

"Ezek a relikviák az 1920-as évek végétől a világháború befejezéséig reprezentálják a magyar lovaspólócsapat történetét. Egy honvédségi válogatottról van szó, mert ez egy olyan drága sport volt, hogy magánemberek nem engedhették meg maguknak" - mondta Peter Spyers-Duran, aki felidézte: a Vérmezőn, a Margitszigeten sok ember nézte a pólómérkőzéseket a háború előtt.

"Örülünk, hogy jó otthont találtunk az emlékeknek, és a múzeum jól tudja majd használni őket." - fogalmazott.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Olimpiai lovaspólós relikviák a Magyar Nemzeti Múzeumban
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást