Érvénytelen lett a kvótareferendum - a nap hírei

InfoRádió
2016. október 2. 23:39
Alkotmánymódosító javaslatot nyújt be a kormányfő az országgyűlésnek a kvótareferendum alapján. A referendum érvénytelenségét és eredménytelenségét hangsúlyozták az ellenzéki pártok.

Érvénytelen lett az országos népszavazás, mivel az érvényes szavazatok száma nem érte el az alaptörvény szerint szükséges 50 százalékot – közölte a Nemzeti Választási Iroda. A leadott voksok csaknem teljes feldolgozottsága alapján a jogosultak 43,3 százaléka jelent meg a népszavazáson. A szavazókörökben 43,9 százalék volt a megjelentek aránya, levélben pedig a jogosultak 27,2 százaléka szavazott. Az igen szavazatok aránya nem érte el a 2 százalékot, a nem szavazatok száma aránya pedig meghaladta a 98 százalékot. Az érvénytelen voksok aránya 6 százalék körüli.

Alkotmánymódosítási javaslatot nyújt be a parlamenthez a kvótareferendum eredménye után a miniszterelnök. Orbán Viktor a népszavazás utáni tájékoztatóján azt mondta: 10-ől 9 ember Magyarország önálló döntési joga mellett szavazott a migránsok kötelező betelepítése ügyében, amit Brüsszellel is el kell ismertetni.

A Kereszténydemokrata Néppárt elnöke szerint a kormány megkapta a politikai felhatalmazást, hogy megvédje Magyarországot a kötelező betelepítési kvótától Brüsszelben és minden helyszínen. Semjén Zsolt úgy értékelt: magas volt a részvétel és elsöprő volt a nemeknek támogatása.

A referendum érvénytelenségét és eredménytelenségét hangsúlyozta az MSZP elnöke. Molnár Gyula azt mondta: a kampányt kormányzati túlerő, törvénysértések és félelemkeltés jellemezte. A szocialista politikus felszólította a kormányt, hogy az érvénytelen referendum alapján ne kezdeményezzen jogszabályalkotást, amivel megsértené az alaptörvényt.

A Jobbik elnöke a miniszterelnök személyes kudarcaként értékelte, hogy érvénytelen lett a vasárnapi kvótareferendum. Vona Gábor ismét lemondásra szólította fel a kormányfőt. Az ellenzéki politikus a legfontosabb teendőnek az alaptörvény mielőbbi módosítását nevezte azért, hogy Magyarországot meg lehessen védeni a kvótákkal szemben.

Az LMP valós problémának tartja a migráció kérdését, ám a párt szerint, ha eredménytelen a kvótareferendum, az a kormány pozícióját gyöngíti a kérdésben tartandó külföldi tárgyalásokon. Szél Bernadett, az ellenzéki párt társelnöke azt mondta: azzal, hogy a miniszterelnök az indulatok irányába terelte a népszavazási kampányt, az ország ügyének is ártott.

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint az érvénytelen népszavazás az ellenzék győzelmét jelenti. Gyurcsány Ferenc a népszavazás utáni sajtótájékoztatóján azt mondta: véget kell vetni a gyűlöletkampánynak, a miniszterelnöknek pedig egy ilyen vereség után le kell mondania.

Az Együtt szerint kudarcot vallott a kormány azzal, hogy nem lesz érvényes a népszavazás. Szigetvári Viktor, a párt elnöke az InfoRádióban azt mondta: a menekültválságban az szolgálná Magyarország és a térség biztonságát, ha a kormány az európai megoldásokat keresné.

Rendkívüli események miatt 19 óra 35 perckor zárt be az utolsó szavazóhelyiség - jelentette be az Országos Választási Iroda elnöke. Pálffy Ilona elmondta: bombariadó miatt zárt később három angyalföldi szavazókör. A tűzszerészi vizsgálat után a szavazóhelyiségek előtt várakozó polgárok leadhatták voksukat. Hozzátette: a 3. kerületben egy ittas ember zavarta meg az egyik szavazókör munkáját, emiatt az is később zárt.

Megkezdte a beérkezett csaknem 74 ezer érvényesnek minősített levélszavazat felbontását és a szavazólapok szkennelését a Nemzeti Választási Iroda. A számítógépes bevitelre - a kézi számolást megelőzően - azért van szükség, hogy a levélszavazatok előzetes eredményét gyorsan közölni tudják. Levélben a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező magyar választópolgárok szavazhattak.

Ismét európai összefogást sürgetett a menekültválság megoldásáért a cseh külügyminiszter. Lubomír Zaorálek a magyarországi kvótanépszavazásra utalva beszélt erről. A kötelező betelepítés ellen érvelve azt hangsúlyozta: Európának meg kellene változtatnia hozzáállását a migránsválsághoz.