Új műsor indul reggelenként az InfoRádióban. A három-négyperces összeállításokban minden hétköznap egy-egy '56 után-miatt halálraítélt forradalmár alakját mutatjuk be. Összesen 56 portré készül a Nemzeti Emlékezet Bizottságával együttműködésben.
A második:
Brusznyai Árpád
| Brusznyai Árpád | klasszika-filológus, tanár (1924-1958) | Győr | 1958. 01.09. |
Életrajz
1941-ben egy tehetséges hetedikes fiú latin pályázatot nyert egy Vergilius-dolgozattal, amely a lélek túlvilági sorsával foglalkozott. Az Aeneis hatodik énekében a Boldogok Ligete azok osztályrésze, akik a hazájukért haltak meg. Az ifjú Brusznyai Árpád akkor még nem sejthette, hogy rá is hasonló sors vár.
Derekegyházon született 1924-ben. Mivel édesapja csendőr, testvére pedig katolikus pap volt, hiába volt kimagaslóan tehetséges klasszika-filológus, az Eötvös Collegium tagja, egyetemi karrierről nem is álmodhatott. Így aztán középiskolai tanárként telepedett le Veszprémben.
„Elsős gimnazista voltam akkor, s ő lett az osztályfőnököm. Óráit mindig úgy kezdte, hogy elővette régimódi zsebóráját, komótosan kirakta a tanári asztalra, időnként rá-rápillantott, mindig pontosan tudta, hányadán állunk az idővel... Egyetemes fölkészültségű pedagógusként avatott be bennünket a tudományok és művészetek titkaiba, segített eligazodni az emberi értékek egyre növekvő zűrzavarában. (...)” - Balogh Elemér, író emlékezett így Brusznyai Árpádra.
Az 1956-os forradalom kirobbanása után a széteső helyi kommunista hatalmi szervek helyébe lépő Veszprém Megyei Nemzeti Forradalmi Tanács egyik vezetője, majd elnöke lett. Szabad, többpárti választásokat követelt, és a szovjet csapatok kivonását hazánkból. Legfontosabb intézkedéseivel a közbiztonságot igyekezett fenntartani, így például sikerrel akadályozta meg, hogy a volt pártfunkcionáriusok és az „ávósok” elleni lincshangulat vérfürdőbe torkolljon. November 2-án a Honvédelmi Minisztériumba ment utasításért a nemzetőrség felfegyverzésével kapcsolatban, s bár megerősítést kapott, Veszprémben ez ténylegesen nem történt meg. Perében ennek ellenére a fő vádpont szerint felfegyverezte a civileket, ami számos halálos áldozattal járó harcok kitöréséhez vezetett a városban.
1957 áprilisában tartóztatták le államellenes szervezkedés vezetésének vádjával. A halál küszöbén volt lelkiereje egy egész ügyet átfogó beszéd elmondására, amelyben vállalta a forradalom eszméit, tettei következményeit. A Győri Katonai Bíróság első fokon életfogytiglanra ítélte. Pap János, az MSZMP Veszprém megyei első titkára azonban a megye „kommunistáinak” és „becsületes dolgozóinak” elvárásaira hivatkozva levelet írt Domonkos Józsefnek, a Legfelsőbb Bíróság elnökének, amelyben „komoly ítélet” meghozatalára kérte. A párttitkár közbelépése eredménnyel járt, Brusznyai Árpádot a Szimler János hadbíró alezredes vezette Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának Különtanácsa másodfokon halálra ítélte. Megmentése érdekében több ismert magyar értelmiségi, köztük Kodály Zoltán is közbenjárt a Kádár-kormányzatnál, de sikertelenül; 1958. január 9-én kivégezték.
Az utolsó szó jogán szívhez szóló beszédet mondott. A forradalmat jelképesen olyan kocsihoz hasonlította, amelyet mások elindítottak, megvadították a lovakat, majd leugráltak arról. „Engem hívtak, hogy fogjam meg a gyeplőt. Én azt megragadtam, minden tőlem telhetőt megtettem, hogy a kocsi ne zuhanjon a szakadékba. Elmenekülhettem volna a felelősségre vonás elöl, de ezt én nem tettem. Tudásom alapján bárhol megélhetnék sokkal gondtalanabbul, mint tanári fizetésemből, de én maradtam. Bármi lesz az ítélet, kegyelmet nem kérek!” (...)
Idézetek
Keresztury Dezső, költő, kultuszminiszter, az Eötvös Collegium igazgatója Brusznyai Árpádról: „Nagyon szerette a radikálisabb írókat. Akkor vettem észre, hogy őt először is a politika komolyan érdekli, másodszor, hogy elég éleseszűen tud különbséget tenni, harmadszor az, ahogy ma mondani szokás, nagyon haladó szellemű. Én ma azt mondanám, hogy nagyon radikális szellemű fiatalember volt, ami talán azzal is összefüggésben volt, hogy általában szeretett szerepelni. Szeretett első lenni, szeretett kitűnni. (...)” Internetes forrás: http://borenichpeter.hu/dokumentum-osszeallitasok-tenyfeltaro-riportok/88-dr-brusznyai-arpad-elt-33-evet-kivegeztek-1958-januar-9-en (A letöltés ideje: 2016. augusztus 10.)
Balogh Elemér, író, a veszprémi Lovassy László Gimnázium egykori tanulója, Brusznyai Árpád tanítványa így emlékezett vissza a tanórákra: „Elsős gimnazista voltam akkor, s ő lett az osztályfőnököm. Óráit mindig úgy kezdte, hogy elővette régimódi zsebóráját, komótosan kirakta a tanári asztalra, időnként rá-rápillantott, mindig pontosan tudta, hányadán állunk az idővel, s kicsöngetésre befejezte mondanivalóját. Tanított nekünk latint, történelmet, irodalmat, helyettesítő tanárként még természettudományos tárgyakat is. Egyetemes fölkészültségű pedagógusként avatott be bennünket a tudományok és művészetek titkaiba, segített eligazodni az emberi értékek egyre növekvő zűrzavarában. (...)” Internetes forrás: http://www.hosok-kapuja.hu/hu/tartalom/brusznyai-arpad-zseboraja (A letöltés ideje: 2016. augusztus 10.)
„Most már nincs emlékképem édesapámról. Már csak azt őrzöm, amire még tízéves koromban emlékeztem. (...) Körülbelül tízéves koromig emlékeztem egy olyan jelenetre, amelyben az arca nincs benne, csak van egy rács. A rácson átmegyünk, és akkor én az ölében ülök, tudom, hogy a papám, de az arcát nem látom, mert bele vagyok bújva, és jó illata van. (...) Akkor ő tanított nekem két görög sort, igen, és a két görög sort a mai napig is tudom (...). És ha olyan barát jött, akkor az el kellett mondani. És a két görög sor vitte a hátán az én emlékezetemet.” In: Kőrösi Zsuzsanna – Molnár Adrienne: Titokkal a lelkemben éltem. Az ötvenhatos elítéltek gyermekeinek sorsa. 1956-os Intézet. Budapest, 2000. 55.
Az utolsó szó jogán szívhez szóló beszédet mondott. A forradalmat jelképesen olyan kocsihoz hasonlította, amelyet mások elindítottak, megvadították a lovakat, majd leugráltak arról. „Engem hívtak, hogy fogjam meg a gyeplőt. Én azt megragadtam, minden tőlem telhetőt megtettem, hogy a kocsi ne zuhanjon a szakadékba. Elmenekülhettem volna a felelősségre vonás elöl, de ezt én nem tettem. Tudásom alapján bárhol megélhetnék sokkal gondtalanabbul, mint tanári fizetésemből, de én maradtam. Bármi lesz az ítélet, kegyelmet nem kérek!” (...)
Keresztury Dezső: Mindig több /?/
„Áldozat? Mártír? Ki dönti el? Nem mi!
Nem barikádok hőse akart lenni.
Mikor elvitték, elámult csak: ennyi
derék tett után nincs mentsége semmi?
Kicsit mindig jobb volt a kelleténél...
Nem futott meg, nem vetette kockára,
ki rá volt bízva: kisgyermekét várta,
Számított a mentettek hálájára,
S megölték, bármit tettünk is, hiába.”