Kozma atya: összetartozunk, és ha kell, megmentjük egymás életét

Infostart
2016. szeptember 26. 18:20
Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat társalapítója és elnöke lett az Európai Parlament által alapított Európai Polgár Díj egyik idei kitüntetettje.

„Az én Európám az az Európa, amely sziklára épült, a kereszténységben született Európa. Az az Európa, amely azokon az értékeken nőtt fel, ami ilyen csodálatossá tette ezt a földrészt. Most éppen ez a földrész van nagy veszélyben, mert ezekről az értékekről mintha lemondott volna” - fogalmazott a Magyar Máltai Szeretetszolgálat társalapítója és elnöke.

„Miközben vívom a napi harcaimat – különösen most, amikor a bevándorlásnak a fájdalmas mindennapjait éljük –, eszembe jut a keletnémet menekültek befogadása. Egy keletnémet akkor azt mondta – majd többen csatlakoztak hozzá –, hogy azért jöttek el onnan, mert elvették az örökségüket” - emlékezett vissza Kozma Imre.

Kozma atya szerint ez az európai gondolat azt jelzi, hogy nagyon vigyázni kell erre az örökségre.

„Ha azt akarjuk, hogy valóban legyen holnapunk is, akkor ezek az értékek nagyon fontosak. Hiszen ezek pontosan arról szólnak, amit naponta számon kérnek: hogy fogadjuk el egymást, legyünk toleránsak, legyünk befogadók, nagylelkűek, szolidárisak. Ezek mind keresztény értékek, ezek hordozzák Európát. Azt gondolom, hogy mi naponta ezek szerint élünk ma is” - véli a Magyar Máltai Szeretetszolgálat társalapítója és elnöke.

Kozma Imre azt mondta, hogy az Európai Polgár Díj megerősíti abban, hogy ezek az értékek azok, amikre vigyázni kell, és ami szerint élni kell.

„Azután hogy ki hogyan gondolkodik a világról, Európáról, bármiről, bárkiről, az egy másik kérdés” - tette hozzá.

„Segítségre mindig szükség lesz. Jézus azt mondta, hogy szegények mindig lesznek veletek. De ezt a mondatot ki is lehet bővíteni: baj, nehézségek, gondok közepette mindig lesznek emberek, és nem szabad őket magukra hagyni. Az ember egész élete erről szól” - mondta.

„Hiszen összetartozunk egymással. Ez az összetartozás pontosan azt jelenti, hogy áldozatra készek vagyunk egymásért, és ebben az esetben megmentjük egymás életét” - véli Kozma Imre atya.

„Most leginkább egymásra van szükségünk. Ha ezt felismerjük, és egymás arcába tudunk nézni, akkor minden megvan, ami az életben fontos. Különben elmagányosodunk, magányosan pedig nem lehet élni” - hangsúlyozta a Magyar Máltai Szeretetszolgálat társalapítója és elnöke.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kozma atya: összetartozunk, és ha kell, megmentjük egymás életét
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást