eur:
394.16
usd:
365.27
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Szijjártó Péter: globális politikai fordulatra van szükség

Globális politikai fordulatot sürgetett Szijjártó Péter pénteken az ENSZ Közgyűlés ülésszakának általános vitájában elhangzott felszólalásában.

A magyar külgazdasági és külügyminiszter beszédében ennek kapcsán azt hangsúlyozta, hogy harcolni kell a globális terrorizmus ellen, fel kell számolni az embercsempész-hálózatokat és változtatni kell a bevándorlási politikákon.

A miniszter tényeket és adatokat ismertetett arra vonatkozóan , hogy Magyarország miként járul hozzá a terrorizmus elleni küzdelemhez.

Magyarország jelölteti magát az ENSZ Emberi Jogi Bizottságába - jelentette be pénteken Szijjártó Péter. Egyúttal megköszönte a támogatást azoknak az országoknak, amelyek már kinyilvánították, hogy támogatják a magyar jelöltséget.

A miniszter elismerését fejezte ki a Közgyűlés elnökének azért, hogy újszerű módon, a jelöltek meghallgatásával választja ki a leendő új ENSZ-főtitkárt.

Szijjártó Péter leszögezte: a nehéz és összetett problémákkal küszködó közép-európai országok csoportja örömmel látná, ha a világszevezet következő főtitkára a térséget jól ismerő és jól értő politikusok közül kerülne ki.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×