Mi lesz, ha tízezer taxis egyszerre akar KRESZ-vizsgázni?

Infostart
2016. szeptember 22. 11:32
2017 végéig országosan mintegy tízezer taxisnak kell felfrissítenie KRESZ- illetve vállalkozási ismereti tudását. Addig még sok idő van hátra, viszont nagyon sok emberről van szó, és nagy az esély arra, hogy sokan az utolsó pillanatra hagyják ezeket a vizsgákat – hívta fel a figyelmet az InfoRádió Üzleti Reggeli című műsorában Szász Péter, a Napi.hu munkatársa.

„Hozzászámolva azt a komoly adminisztrációs terhet is, amely ezeknek a papíroknak a kiadásával jár, elképzelhető, hogy 2018-ban sokan azzal szembesülnek, hogy nincs engedélyük arra, hogy dolgozzanak” - vázolta a szerkesztő.

Elmondta, hogy kétféle vizsga van: az egyik azoknak, akiknek már 2015 augusztusa előtt volt engedélyük. Neki elméleti felújító vizsgára kell menniük. Ez egy kétszer négyórás, a KRESZ-t és a vállalkozási ismereteket oktató tanfolyamot jelent. Az új belépőknek pedig, akik most vágnának bele a taxizásba, sokkal bonyolultabb vizsgát kell tenniük.

„Kérdés azonban, hogy a már most is taxizók hogyan fogják venni az akadályokat. Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke azt mondta a napi.hu-nak, hogy aki tanul, odafigyel a tanfolyamon, annak biztosan nem lesz gondja a vizsgával” - számolt be Szász Péter.

„Megkérdeztük az egyik oktatási központ, a Kamionsuli Kft. ügyvezetőjét, Kanev Lászlót, aki azt mondta, hogy eddig ötven embert vizsgáztattak, és kevesebb mint 10 százalékuk bukott meg a vizsgákon. Bár hozzá kell tenni, hogy aki most megy, nyilvánvalóan előrelátóbb, komolyabban veszi a dolgot, többet tanul. Azt viszont nem lehet tudni, hogy akik az utolsó pillanatra hagyják, azok mennyit fognak tanulni erre a vizsgára” - véli a Napi.hu munkatársa.

Hozzátette, hogy a vizsgát ötévente fel kell frissíteni.

„Vannak foglalkozások, ahol ennél is sűrűbben kell vizsgát tenni. Ez viszont pénzbe kerül, 25-30 ezer forintba, amit a taxisoknak kell kifizetniük. Ez országosan 250-300 millió forint, amit a taxisoktól most és ötévente legombolnak” - mondta Szász Péter.