eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

A menekültválság megoldására tett javaslatokat Szijjártó Péter New York-ban - a nap hírei

Kitart a kötelező uniós kvótarendszer mellett az Európai Bizottság. Története leggyengébb eredményét érte el a német szociáldemokrata párt a berlini tartományi választáson.

Hatpontos javaslatot terjesztett elő az ENSZ migrációs konferenciáján New Yorkban a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter elmondta: az indítványok között szerepel, hogy a migrációt kiváltó okokat kell kezelni, vagyis a segítséget kell odavinni, ahol a baj van, és nem a bajt kell Európába hozni. Hozzátette: világossá kell tenni, hogy az ellenőrizetlen bevándorlási hullám biztonsági kockázatot, terrorfenyegetettséget jelent. Hangsúlyozta: a biztonságos élethez való jog alapvető emberi jog, de országok önkényes kiválasztása tartózkodás céljából nem az. Emellett az ENSZ megelőző diplomáciájának erősítését is javasolta.

A köztársasági elnök szerint a klímaváltozás következményeként számos gazdasági, társadalmi és egészségügyi problémával kell a világnak szembe nézni. Áder János a Semmelweis Egyetemen tartott előadásában azt mondta: új, vagy már régen elfelejtett betegségekkel kell felvenni a harcot. Hozzátette: súlyos problémát jelenthetnek majd a szabadban történő munkavégzés mellett,a különböző szúnyogok által terjesztett betegségek vagy a parlagfű koncentrációjának növekedése.

Sikeresnek tartja a magyar gazdaság átalakítását és a további építkezés alapjainak lerakását a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály az európai audit hatóságok jubileumi, 25. találkozóján kijelentette: a 2013-as növekedési fordulat óta minden évben 3 százalék körüli értékkel emelkedett a gazdaság teljesítménye, és az idén is ehhez hasonló adat várható. A tárcavezető hozzátette: az ország fizetési mérlege évek óta többletben van, és az uniós források felhasználásában is élen jár Magyarország.

Csaknem harmadával nőtt az október 2-i népszavazásra regisztráló külhoni magyarok száma az előző voksoláshoz képest - közölte a nemzetpolitikai államtitkár. Potápi Árpád az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt mondta: a szeptember 17-i határidőig majdnem 275 ezren regisztráltak, míg az előző - az országgyűlési - voksoláson ez a szám mintegy 194 ezer volt. A levélcsomagok beérkezési határideje október 1-e éjfél.

Több mint 17 ezer pártdelegáltat jelentettek be a választási bizottságokba az október 2-ai népszavazásra a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint. A legtöbb delegáltat a Fidesz, a második legtöbbet az MSZP jelentett be. 2014-ben az országgyűlési választáson 40 854 delegált vett részt a szavazatszámláló bizottságok munkájában.

Nem kíván miniszterelnök-jelölt lenni egy esetleges előrehozott választáson Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, egyéni választókerületben azonban valószínűleg megmérettetné magát. A Demokratikus Koalíció elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában megismételte: a miniszterelnök legszűkebb környezetéből értesült úgy, hogy egy sikeres népszavazás után Orbán Viktor a jövő év elején előrehozott választásokat rendezne. Gyurcsány Ferenc úgy vélte ugyanakkor, hogy érvénytelen és eredménytelen lesz az október 2-i kvótareferendum.

Az Európai Bizottság nem áll el a kötelező uniós kvótarendszerre vonatkozó tervektől - közölte a brüsszeli testület szóvivője. Margaritisz Szkínász azzal összefüggésben beszélt erről, hogy többen így értelmezték az Európai Bizottság elnökének egyik kijelentését. Jean-Claude Juncker a múlt héten úgy fogalmazott, hogy a menedékkérők iránti szolidaritásnak szívből kell jönnie, nem lehet azt kierőszakolni.

Története leggyengébb fővárosi eredményével végzett az első helyen a német szociáldemokrata párt a berlini tartományi törvényhozási választáson. Az SPD berlini szervezete a szavazatok 21,6 százalékát szerezte meg. Mélypontra zuhant az eddigi koalíciós partner, a jobboldali CDU is, amely 17,6 százalékkal végzett a második helyen, alulmúlva az előző legrosszabb eredményét, az 1948-ban elért 19,4 százalékot.

Oroszországban háromnegyedes többséget szerzett a vasárnapi választáson a kormányzó Egységes Oroszország párt. A választásra az idén 14 párt tudott országos listát állítani, de közülük csupán négy érte el ismét a bejutáshoz szükséges 5 százalékos határt. Az EBESZ szerint az idei választás átláthatóbb volt, mint az előzőek, ám a folyamatra még mindig a jogkorlátozás és a világos politikai választás hiánya jellemző.

New Yorkban lövöldözés után őrizetbe vette a rendőrség a hét végi robbantások gyanúsítottját. Az afgán származású férfi ujjlenyomatát megtalálták az egyik robbanó szerkezeten. Szombat este Manhattan-ben 29 ember sebesült meg, amikor működésbe lépett egy szemetes tartályba rejtett pokolgép. A hatóságok szerint a 28 éves Ahmad Khan Rahaminak köze volt a korábban a szomszédos New Jersey-ben, egy futóversenyen történt robbanáshoz. Annak az akciónak nem voltak sebesültjei.

Címlapról ajánljuk
Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×