Már dolgozik az Alstom-bizottság

InfoRádió
2016. szeptember 14. 14:26
Megtartotta alakuló ülését az Alstom-bizottság, amely a metrókocsik beszerzése körül nyilvánosságra került információkat vizsálja. Borbély Lénárd csepeli polgármester, a testület elnöke az InfoRádióval közölte, hogy az ügyben érintett személyeket, akár Demszky Gábor korábbi főpolgármestert is meghallgatná a bizottság.

Az Alstom metrókocsik 2006-os közbeszerzését vizsgáló ideiglenes fővárosi bizottság bekéri az Egyesült Királyság Jelentős Csalások Elleni Hivatalának Alstom-botránnyal kapcsolatos jelentését a Miniszterelnökségen keresztül - közölte a bizottság elnöke.

Borbély Lénárd elmondta: úgy döntöttek, megkérdezik a magyar ügyészséget arról, hogyan áll az a nyomozás, amely Tarlós István főpolgármester 2010-ben, a közbeszerzés ügyében tett feljelentése alapján indult.

Arról is határoztak, hogy meghallgatják mindazon szakembereket és döntéshozókat, akik a metrókocsik közbeszerzésében részt vettek - tette hozzá a politikus, aki Csepel Fidesz-KDNP-s polgármestere is.

Emlékeztetett arra: az Egyesült Királyság Jelentős Csalások Elleni Hivatala megkereste Magyarországot az Alstom megvesztegetési botránya ügyében, mivel a korrupciós szálak ide is elvezettek. A Fővárosi Közgyűlés pedig májusban döntött az ideiglenes vizsgálóbizottság létrehozásáról. A testület egy több ezer oldalra rúgó, a fővárosnál, illetve a BKV-nál keletkezett iratanyag alapján kezdte meg most munkáját.

A közbeszerzés több kérdést vet fel, mert végül a legdrágább, 65 milliárd forintos ajánlatot fogadták el a döntéshozók - tette hozzá.

Borbély Lénárd elmondta: indítványozni fogja Demszky Gábor korábbi főpolgármester meghallgatását is, és nem tartja kizártnak Medgyessy Péter korábbi szocialista miniszterelnök meghallgatását sem.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Már dolgozik az Alstom-bizottság
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást