Egyre több a templomi lopás - lapszemle

Infostart
2016. szeptember 7. 07:30
A Magyar Nemzet az egyelőre elmaradó baby boomról, a Magyar Idők pedig egy ferihegyi szállodaépítésről írt.

A statisztikák tükrében 2016 első félévében jelentősen nőttek a bérek, nagymértékben javult a halálozási mutató, rekordszámú házasságkötés történt, erősödött a lakáspiac és végre beindult az új lakások építése is, a születések száma azonban tovább csökkent – írta a Magyar Nemzet.

A Népszabadság értesülései alapján negyedáron kelt el a vendéglátóipari múzeum egykori, Szent István téri épülete. A vevő az egyik nagyváradi vállalkozóhoz köthető Ramexa Zrt., amelynél így az ingatlan egy kézbe került az egykori Szent István Általános Iskola korábban értékesített épületével.

Garázdaság miatt napokon belül vádat emel a Magyar Idők szerint a Szegedi Járási Ügyészség László Petra, a jobbikos N1TV volt operatőre ellen. A cikk szerint a hatóság már értesítette is az érintettet, aki viszont a lap megkeresésére nem kívánt nyilatkozni.

A Portfolio.hu-n arról olvashatnak, hogy egy minapi kormányrendelet alapján akár 102 milliárd forintot is kifizethet rövid időn belül a kormány annak a 19 megyei jogú városnak, ahol már járt Orbán Viktor kormányfő a Modern Városok Program keretében.

A Népszabadságban arról olvashatnak, hogy Reviczky Gábor Kossuth- és Jászai-díjas színművész azért döntött úgy, hogy 42 év után elhagyja a Nemzeti Színházat, mert májusban találkozott egy – mint írják – látóemberrel, aki figyelmeztette, hogy korábban két infarktust is kihordott lábon, jobb lesz, ha csökkenti a rá nehezedő terhelést.

Egyre többször intéznek támadást az egyházi ingatlanokban található értékek ellen: a rendőrség 2010-ben 122 ilyen esetet regisztrált, míg tavaly már 156-ot – közli a Magyar Nemzet. A hatóság szerint azonban jelentősen javult az elkövetők elfogásának aránya: míg hat éve minden hatodik bűnözőt sikerült kézre keríteniük, tavaly már háromból egy horogra akadt.

Hamarosan megkezdődik a Budapest Airport Hotel építése Ferihegyen – közli a Magyar Idők. A mintegy hatmilliárd forintból, másfél év alatt megvalósuló beruházás eredményeképp egy 5500 négyzetméteres, 145 szobás, közvetlen reptéri kapcsolattal rendelkező szálloda épül meg.

A Magyar Nemzetben arról olvashatnak, hogy minden idők legnagyobb közép-európai fegyverüzletéről született megállapodás tegnap Lengyelországban: az amerikai kormányzattól és a Raytheon konszerntől 5 milliárd euró értékben rendeltek meg nyolc darab korszerűsített Patriot lég- és rakétavédelmi üteget.

A Portfolio szerint Magyarországon a McDonald's olyan súlyos munkaerőhiánnyal küzd, hogy a nem helyi dolgozóknak már ingyen lakhatást kínál. A munkaerőhiány egyébként egész Kelet-Európában komoly fejtörést okoz a cégeknek.