Rendőröket küldtek a gólyatáborba

InfoRádió
2016. szeptember 2. 09:10
A balatonfűzfői középiskolát kezdő diákoknak szervezett gólyatáborban jártak a rendőrök.

A balatonfűzfői Öveges József Szakképző Iskola és Kollégium 9. évfolyamos tanulóit látogatták meg a Balatonalmádi Rendőrkapitányság munkatársai a napokban. A gólyatábor programjai között, a balatonfűzfői Föveny strandon megszervezett csapatverseny lebonyolításában egy baleset-megelőzési állomáson végrehajtandó feladattal és egy rövid, toborzó előadással vettek részt a rendőrök.

Büki Zsolt rendőr százados felhívta a középiskolai tanulmányaikat most kezdő tanulók figyelmét, hogy az érettségi után lehetőségük lesz a rendészeti szakterületen történő továbbtanulásra.

Stanka Mária rendőr őrnagy, megelőzési kiemelt főelőadó tájékoztatta a diákokat az iskola rendőre program lényegéről, hangsúlyozva, hogy a kapcsolattartások és prevenciós foglalkozásokon túl bátran kereshetik őt és kollégáját kérdéseikkel, mielőtt rossz döntést hoznának. Ebben nyújtanak segítséget az általa tartott prevenciós foglalkozások is, amelyeken a közlekedési veszélyek mellett kiemelt téma a drogfogyasztás, a fiatalkorúak által elkövetett bűncselekmények, szabálysértések és azok következményei lesznek.

Ennek jegyében szerepelt a baleset-megelőzési állomás feladataként a „részeg szemüveggel” közlekedési táblák kirakása. A 14-15 éves fiatalok megtapasztalhatták, hogy az alkohol fogyasztása mennyire befolyásolja a látást.

Forrás: police.hu