Palkovics: tableteket is kaphatnak ingyen az iskolások

InfoRádió
2016. augusztus 31. 22:01
Palkovics László az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy a tanulók hamarosan akár ingyen is kaphatnának digitális eszközöket.

A Magyarországon működő cégeknél előállt szakemberhiány pótlására alakította át a kormány a szakképzést – hangsúlyozta az oktatási államtitkár. Palkovics László az InfoRádió Aréna című műsorában emlékeztetett: szeptember 1-től a gimnáziumok mellett létrejönnek a szakgimnáziumok és a szakközépiskolák. Elismerte ugyanakkor, hogy nem sikerült feltölteni az új szakképző intézmények férőhelyeit.

Az államtitkár szólt arról is, hogy az oktatási kormányzat a következő hetekben egyeztet az önkormányzatokkal az eddig általuk működtetett intézmények állami átvételét, mivel januártól az állam lesz a fenntartó.

Ettől a tanévtől már az általános iskolák első négy évfolyamán kapják ingyen a tankönyvet a diákok – hangsúlyozta az oktatási államtitkár. Palkovics László az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy a tanulók hamarosan akár ingyen is kaphatnának digitális eszközöket.

Fontosnak nevezte ugyanakkor, hogy az adott intézmény támogassa a legkorszerűbb oktatási módszerek bevezetését. Az államtitkár szerint a gyermekek könnyen tudják majd kezelni ezeket az eszközöket, a tanároknak ugyanakkor másfajta módszertant jelent a digitális készülékek alkalmazása, és az iskolának is újfajta műszaki támogatásra kell berendezkednie.