Nem fogyott a sör nyáron - lapszemle

Infostart
2016. augusztus 26. 07:07
A korábbi akár húsz helyett már egyetlen műtét is elég lehet, ha egy gyereknél súlyos gerincgörbülést kell korrigálni - írja a Népszabadság. Őszi ülésszakának első ülésnapján választja meg az Országgyűlés a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának új tagját - közli a Magyar Idők.

A korábbi akár húsz helyett már egyetlen műtét is elég lehet, ha egy gyereknél súlyos gerincgörbülést kell korrigálni - írja a Népszabadság. Varga Péter Pál, az Országos Gerincgyógyászati Központ főigazgatója a napilapnak elmondta, hogy az e beavatkozások alkalmával használt újfajta, korszerű gerincstabilizáló implantátum Magyarországon év eleje óta eddig hét kisgyermek életét könnyítette meg.

A Magyar Nemzetben arról olvashatnak, hogy a nagy sportesemények és zenei fesztiválok ellenére az alacsonyabb átlaghőmérséklet miatt elmaradt a várt kiemelkedően jó sörértékesítés a nyári hónapokban. Schillinger Attila, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója a lappal azt közölte: már az is jó eredmény, ha a tavalyi szintet hozzák.

Őszi ülésszakának első ülésnapján választja meg az Országgyűlés a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának új tagját - közli a Magyar Idők. A fideszes Bánki Erik, a parlament gazdasági bizottságának elnöke a napilapnak azt mondta, az új tag megválasztásával helyreáll a monetáris tanács törvényes működése. Hozzátette: a jelöltről még nem egyeztetett a bizottság, a Fidesz-frakció legkorábban a szeptemberi kihelyezett ülésén foglalkozik a kérdéssel.

A Magyar Idők szerint ösztöndíjjal támogatja a kormány azokat a diákokat, akik a szakiskolákban, szakgimnáziumokban hiányszakmát tanulnak – az erről szóló kormányrendelet már meg is jelent a Magyar Közlönyben. A Szabóky Adolf-ösztöndíjat a meghatározott hiányszakmában, nappali tagozaton, iskolai rendszerű képzésben részt vevő diákok kaphatják. A szakközépiskolákban a 2,5-es érdemjegyátlag felett teljesítő tanuló 3-as átlagig 10 ezer forintban részesülhet, ettől felfelé féljegyenként nő az összeg, a kitűnő tanulóknak 35 ezer forint jár.

Magyarországon eddig nem látott gázügyletre készül az állami tulajdonú MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-hez tartozó Magyar Földgáztároló Zrt - írja a Magyar Nemzet. A cég ugyanis a lap információi alapján azt tervezi, hogy a föld alatti gáztárolókban az alapnyomás fenntartásához szükséges úgynevezett párnagázból ad majd kölcsön.

A Népszabadság úgy tudja, újabb nagy leépítésre készül a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap. A lap értesülését a cég nem cáfolta, kérdéseikre válaszul azt írták, tart egy belső vizsgálat, amelynek lehetnek személyi következményei. A cikk szerint 300 dolgozó elbocsájtását tervezik a csaknem 2000-ből.

Sem az ellenőrzött kórházak, sem az azokat iránytó minisztérium nem hajtotta végre teljes körűen a 2013 februári számvevőszéki ellenőrzés után megfogalmazott intézkedési tervet - ez derült ki az Állami Számvevőszék most lezárult utóellenőrzésénél, közli a napi.hu. Az ÁSZ ezt kockázatosnak ítélte mind az intézmények pénzügyi egyensúlyára, mind a felelős vezetői magatartásra nézve. További részleteket a témáról 9 óra után, Üzleti Reggeli című műsorunkban hallhatnak.

A Portfolio részletes összeállítást közölt arról, hogy valóban képes lehet-e Budapest egy olimpia megrendezésére. Mások mellett arról olvashatnak a portálon, hogy ha a magyar főváros nyerné a 2024-es nyári olimpia szervezésének jogát, milyen új épületekre lenne szükség, hol lehetne ezeket felépíteni és mindez milyen hatással lenne Magyarország gazdaságára és a főváros lakáspiacára.

Hiába kifogásolták többen, hogy klasszikus tetőtérbeépítésre nem jár a 10+10-es Családi otthonteremtési kedvezmény, a kormány mégsem tervezi, hogy változtat a rendelet vonatkozó passzusán - értesült a Pénzcentrum.hu. Ám hamarosan koncepcionálisan és eredményesség szempontjából is áttekinti a kormány a támogatási programot.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lapszemle 1
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Lapszemle 2
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gazdasági lapszemle
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást