Iskolakezdésig nem érdemes vacakolni a korai keléssel

Infostart
2016. augusztus 26. 06:06
Hamar megszokják a gyerekek, hogy az iskola miatt korán kell felébredni, ezért nem érdemes a következő napokban korán fektetni és kelteni őket – mondta az InfoRádiónak Purebl György, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének docense.

Nem kell még átszoktatni a gyermekeket átszoktatni az iskolai korán kelésre, igazából akkor kell majd változtatni, amikor elérkezik az a nap, amikor korán fel kell kelni – ajánlotta az InfoRádióban a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének docense.

„Nem érdemes addig vacakolni ezzel, mert nincs értelme. Egyrészt kell hozzá egy nyomás, ami nélkül amúgy sem megy az átalakulás, másrészt a gyermekek annyira rugalmasak még a biológiai ritmusukban, hogy bőven elég aznap kezdeni, amikor muszáj. Akkor egy-két napig kialvatlanok lesznek, de majd utána gyorsan belerázódnak” - tette hozzá Purebl György.

A szakértő szerint már csak azért sem kell az átállásra úgymond előre rágörcsölni, mert ha elkezdünk az alvás köré szorongásokat és feladatokat építgetni, mondván: márpedig korán le kell feküdnöd és az a feladatod, hogy hamarabb elaludj, ez akkor sem fog menni, amikor már tényleg kellene.

Purebl György hangsúlyozta, hogy a gyermekek két-három nap alatt megszokják majd a korán kelést. Ez alól egyetlen kivétel van: az úgynevezett merev kronotípusú gyermekek csoportja, vagyis a bagoly gyermekek, ők azonban a lakosságnak csak egy pici részét teszik ki.

„Ők igazából soha nem fogják megszokni, hogy reggel nyolcra kell iskolába járni és emiatt mindig nyomás alatt fognak állni. Ők pénteken már tovább maradnak fenn, szombaton tovább alszanak. Ez a jelenség az úgynevezett szociális jet-leg, Ez azt jelenti, hogy az embernek a hétköznapok és a hétvégék között állandóan alkalmazkodnia kell, azért, mert a belső ritmusa sokkal későbbi ritmus, mint az átlagnépességé” - magyarázta az alvásszakértő.

Azért megjegyezte, hogy véleménye szerint a reggel nyolcra való munkába járáshoz való felkelés kicsit korán van az átlagnak is, de tudomásul kell venni, hogy ez a ritmus a mi világunkban.

Purebl György azt is elmondta, hogy a gyermekek alvásigénye nagyon egyéni, még kiskamasz korban is a 9-10 óra szokott kelleni. Szerinte igazából egy dologra érdemes nagyon odafigyelni: ahhoz, hogy este jól tudjunk aludni, jól kell indulni a reggelnek.

„Bár külső szemlélőnek furcsa lehet, hogyan függ össze a reggelizés az alvással, ez nagyon is összefügg. Fontos, hogy a gyermek – és a felnőtt is – reggelizzen rendesen. Az étkezési ritmusnak ugyanis van egy nagyon kemény biológiai ritmusbeállító hatása: ha az étkezések ritmusosan történnek és megvan az a napi legalább három, de inkább öt étkezés már gyermekkortól kezdve, akkor az esti alvás is talán jobb lesz” - mutatott rá az egyetemi docens.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy mióta tabletek vannak, azoknak a fénykibocsátása elég erős ahhoz, hogy megzavarják, eltolják az esti elalvást. Érdemes ezért esténként a fényszűrőt használni, ha másképp nem tudjuk a gyermekünket korlátozni az okoskészülékek használatában.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nem érdemes még vacakolni a korán keléssel
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást