Miért áll a 3-as metró felújítása?

InfoRádió / MTI
2016. augusztus 25. 21:05
A főpolgármester szerint az állam miatt áll a 3-as metró felújítása. Tarlós István a Miniszterelnökséget vezető miniszter szavaira reagált, Lázár János azt mondta: kizárt, hogy az idén elkezdődjön a 3-as metró rekonstrukciója, mert még nem jelent meg a közbeszerzési pályázat, amelyet a fővárosnak kell kiírnia.

A főpolgármester hangsúlyozta, hogy a kormány kapcsolattartója a felelős, mert ő nem zárja le az egyeztetést és emiatt áll a folyamat, amelynek komoly politikai kockázatai vannak.

Tarlós István a Hír TV-ben beszélt arról is, hogy Magyarországon jelenleg jogszabály tiltja a dugódíj bevezetését. Ha pedig emiatt az Európai Unió megbünteti Magyarországot, akkor a bírság nagy részét az államnak kell kifizetnie.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter tájékoztatóján azt közölte: a kormány szándéka változatlan, nem szeretne dugódíjat.