Olaszországban meghaladta a 120-at a földrengés halálos áldozatainak a száma - a nap hírei

InfoRádió
2016. augusztus 24. 22:20
Európa és Magyarország érdekének is tartja Törökország stabilitását a külgazdasági és külügyminiszter. Az államadósság erőteljes csökkenését várja a következő két évtizedre a jegybank.

Olaszországban több mint 120 ember vesztette életét a szerda hajnali földrengésben - jelentette be a miniszterelnök. Matteo Renzi ellátogatott a természeti csapás sújtotta középső országrészbe, ahol elmondta: az eddigi adatok szerint 368-an megsérültek, és több százan eltűntek a katasztrófa következtében. A Richter skálán mért 6,2-es földmozgás a Rómától északkeletre fekvő Marche régióban okozta a legnagyobb pusztítást, de károkat jelentettek Umbria és Lazio régióból is. Több ezren maradtak fedél nélkül. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közölte: az eddigi információk alapján nincs magyar áldozata vagy sérültje a földrengésnek.

Még az idén véglegesíthetik azt a megállapodást, amelyben az Eximbank hiteléből 700 vasúti kocsi gyártását rendelheti meg 900 millió euró értékben az egyiptomi államvasutak egy magyar-orosz konzorciumtól - nyilatkozta Kairóból a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter az InfoRádióban elmondta: ipari, mezőgazdasági, energetikai együttműködési programot is elindított a két ország.

Rendkívül károsnak nevezte a török puccskísérlet utáni tisztogatást kritizáló megnyilvánulásokat a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter ankarai látogatása után az InfoRádióban kijelentette: ha Törökország instabillá válna, az újabb bevándorlási hullámot indítana el. A puccskísérlet utáni tisztogatással összefüggésben úgy fogalmazott: egy államcsíny rendkívül komoly támadás egy demokratikusan megválasztott elnökkel, illetve kormánnyal szemben, és egy ilyen támadásra komoly választ kell adni.

Az Egyesült Államok továbbra is szövetségesként és barátként tekint Törökországra, amelynek minden segítséget megad a demokrácia megerősítésére - jelentette ki Ankarában az amerikai alelnök. Joe Biden a török kormányfővel folytatott megbeszélés után közölte: Washington együttműködik a török hatóságokkal a Fethullah Gülenre vonatkozó bizonyítékok értékelésében. Ankara az Egyesült Államokban élő muzulmán hitszónokot teszi felelőssé a júniusi puccskísérlet kiterveléséért.

Az államadósság erőteljes csökkenését prognosztizálja a következő két évtizedre a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank előrejelzése alapján a GDP-arányos bruttó államadósság évente átlagosan 1,5 százalékponttal csökken és 2036-ra a bruttó hazai termék 45 százalékára zsugorodik.

Lényegében megszűnt a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ tartozása - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Rétvári Bence két szocialista képviselőnek adott válaszában azt írta: a Klik februári 14 milliárd forintos kintlévősége július végéra 466 millióra csökkent.

Az ápolói életpálya átgondolását sürgette a Magyar Gyermekorvosok Társaságának elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója. Velkey György az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: Magyarországon jelenleg mintegy 6000 gyermek szakápoló van, ám sokkal többre lenne szükség. Úgy vélte: a közeljövőben tervezett béremelés indulásnak jó, de megoldásnak egyáltalán nem elegendő.

Szeptember elsején zárul a szőlő-bor ágazati stratégia társadalmi vitája, addig még várja a javaslatokat a koncepciót kidolgozó Hegyközségek Nemzeti Tanácsa - közölte az eredetvédelemért felelős helyettes államtitkár. Gál Péter az InfoRádióban azt mondta: az eddigi egyeztetéseken kiderült, hogy a hazai borágazat túlságosan szétaprózódott, ezért a versenyképesség javításáért hatékonyabban kellene koordinálni a gazdaságok együttműködését.

Németországban elfogadta az új polgári védelmi koncepciót a kormány. A tervezet arról szól, hogy miként kell megőrizni az állami intézmények és a kabinet működőképességét veszélyhelyzetben, hogyan kell gondoskodni a lakosság védelméről és ellátásának fenntartásáról, és miként kell biztosítani a katonai erők védelmi képességét.

Norvégia drótkerítést emel az Oroszországgal közös, sarkvidéki határán. Az oslói kormány tájékoztatása szerint tavaly 5500, többségében szíriai menekült érkezett ezen a határszakaszon keresztül az észak-európai országba.