eur:
393.9
usd:
365.13
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Állami kitüntetéseket adott át Varga Mihály

Az elismerések nagyrabecsülésünket fejezik ki mindazoknak, akik Magyarország érdekében lelkiismeretes, kimagasló színvonalú és eredményes munkát végeznek - fogalmazott Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetések átadásán.

A tárca vezetője elmondta: a díjazottak olyan teljesítmény nyújtanak, amely túlmutat a mindennapokon, amely példaként állítható mindenki elé.

A nemzetgazdasági miniszter köszöntőjében kiemelte: a magyar államalapítás ünnepe egyszerre jelenti számunkra nemzetté válásunkat és összetartozásunkat, keresztény gyökereinket, kapcsolódásunkat Európához, de a független és önálló államhoz való ragaszkodásunkat is. Ezeréves történelmünk alatt megélt győzelmeink és kudarcaink, helytállásunk és küzdelmeink, a szabadságunkhoz való ragaszkodásunk és a mindig újrakezdés képessége tesz bennünket a XXI. században is magyar nemzetté - fogalmazott a miniszter a tárca közleménye szerint.

Varga Mihály Áder János köztársasági elnök megbízásából a Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetést adott át Palkovics Imrének, a Munkástanácsok Országos Szövetsége elnökének.

A Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata elismerésben részesült Deák Miklósné, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal foglalkoztatási főosztályának nyugalmazott vezetője, Hirth Ferenc, a pécsi Kontakt-Elektro Ipari, Kereskedelmi Kft. ügyvezetője, Modláné Görgényi Ildikó, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal nyugalmazott főigazgató-helyettese, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet volt főigazgatója.

A Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata elismerést Álmosdi Árpád építész, a szolnoki Ártér Építész Műterem Kft. tervezője, Fekete Tibor, a Coop Szolnok Kereskedelmi Zrt. vezérigazgató-helyettese, Kocsis Árpád, a Budapesti Sportiroda Kft. ügyvezető versenyigazgatója, Kocsis István Iván, a Miskolci Görögkatolikus Egyházmegye emődi szervezőlelkészségének lelkésze, Mezei János, a Co-Op Star Kereskedelmi Zrt. kereskedelmi igazgatója, Molnár Lajos Milán, a szolnoki Aba-Novák Agóra Kulturális Központ Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, valamint Riczkó Eleonóra, a kecskeméti Áfeosz Kereskedelmi, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium igazgatója kapott.

A Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést Czecze József nyugalmazott rendőr alezredes, helytörténész, Emőd hagyományainak kutatója vette át a minisztertől.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×