Az elmélet szerint a több típusú sejtből álló daganatok önszabályozó rendszerét borítja fel, ha túl erős kemoterápiával igyekeznek elpusztítani a rákos sejteket - az átmeneti javulás után pedig az ellenálló sejtek újult erővel szaporodnak majd. A felvetés szerint a cél egyfajta krónikus betegséggé alakítani a rákot, amellyel akár évtizedekig is együtt lehet élni.
Az adaptív terápia alapvetése, hogy a daganatos elváltozást egy összetett, heterogén betegségként kezeli, amelyben egyszerre van jelen nagyon sokféle sejttípus, és ezek különböző klónokat alkotnak, amelyek mintegy harcban állnak egymással az élettérért. Ez a rendszer hasonlít az evolúcióhoz – mondja Szakács Gergely, az MTA Természettudományi Kutatóközpontjának Lendület-csoportvezetője.
„Abból a megfigyelésből indul ki, hogy egy kemoterápia során abban az esetben is, ha átmeneti sikereket lehet elérni, azaz a tumor mérete vagy a tumorteher jelentősen csökken, rendszerint kimutathatók túlélősejtek. Ezek nem véletlenül élnek túl, valahogy képesek ennek a szelekciós nyomásnak ellenállni. A kemoterápia során gyakran megjelennek rezisztens sejtek, amelyek aztán dominánssá válnak és az tapasztalható, hogy a kezdetben alkalmazott terápia már nem hatékony.”
Az elgondolás forradalmi javaslattal él. Eszerint a terápiás cél nem a daganatos sejtek mihamarabbi és teljes elpusztítása, hanem a tumor kordában tartása. A hagyományos kezelés során ugyanis rezisztens sejttípusok alakulnak ki, amelyek később dominánssá válnak, és újult erővel növekszenek majd – tette hozzá Szakács Gergely. Az elgondolás értelmében a daganatos sejttípusok egymást kordában tartva, olykor visszaszorítva egyensúlyban maradnak, s a nagy dózisú kemoterápia helyett többféle gyógyszer egyidejű alkalmazásával jobb eredményeket lehet elérni.
„Az egész azon alapul, hogy nem szabad rezisztens klónokat kifejleszteni, inkább kell hagyni, hogy a nem rezisztens klón is jelen legyen, és az visszaszorítsa a rezisztens klónokat.”
Az MTA Lendület-programjában dolgozó, Szakács Gergely vezette kutatócsoport felismerte, hogy a rezisztens sejtek a szelekciós nyomás – tehát a kemoterápia ideje alatt – érzik magukat a legjobban, és amint ez a nyomás csökken, a korábbi védekezésben fontos szerepet játszó mechanizmusuk a hátrányukká válik.
„Ez olyan, mint ha egy harcos nehézfegyverzetben kiválóan küzdene egy csatamezőn, de amint a csata véget ér, a nehézfegyverzet az ő életkilátásait jelentősen rontaná.”
A kutatócsoport a rezisztens sejtek érzékenységét kihasználva igyekszik új terápiás megközelítést kifejleszteni. Szakács Gergely azt mondja: a vizsgálataik bizonyítják, hogy a rezisztenssé vált sejtek sokkal érzékenyebbek az általuk kifejlesztett vegyületekre, mint amelyek még nem kaptak gyógyszeres kezelést. A kutató ugyanakkor hangsúlyozta: egyelőre alapkutatásról van szó, a tényleges terápiás alkalmazásig még hosszú az út.