Várják az ötleteket, milyen legyen az új Múzeumkert

Infostart
2016. augusztus 5. 10:59
Társadalmi egyeztetést kezdeményez a Magyar Nemzeti Múzeum a közgyűjtemény és környékének felújításáról - mondta Varga Benedek főigazgató az InfoRádió Aréna című műsorában.

A Múzeumkert felújítására ötletpályázatot írtak ki, 13 pályázat érkezett. Az építészekből, tájépítészekből és urbanistákból álló zsűri augusztus 29-én hirdet eredményt – mondta Varga Benedek.

„Az biztos, hogy a Múzeumkertnél a fő cél az lesz, hogy ez minél teljesebb rekreációs kert legyen. Nagyon nem akarnám, hogy fákat vágjunk ki. Mire ez meg fog valósulni, az 2017 decembere” - közölte Varga Benedek.

Felújítják a józsefvárosi Palotanegyedet is – tette hozzá a főigazgató.

„A Nemzeti Múzeummal tárgyalt a kormányzat, hogy a Károlyi palotát és a mellette álló Esterházy palotát átadnák, és ehhez képest a Bródy Sándor utcai épületben elinduló, a Magyar Rádiónak bizonyos elemeiben máig használatos épületeit is átadnák a Nemzeti Múzeumnak adnák. Száz-százötven éve nem volt ilyen ingatlanfejlesztése a Magyar Nemzeti Múzeumnak. Létre fog jönni valamiféle olyan környezet, ahol a nemzeti Múzeum többféle gyűjteményét fogja kihelyezni, többféle művelődésnek fog teret adni, és nagyon sok látogatói központ, látogatói közösségi tér fog létrejönni” - közölte a főigazgató.

Varga Benedek szerint a Magyar Rádió zöld irodaépületét valószínűleg lebontják, de nem építenek oda semmit, hanem parkosítják a területet.

„A Károlyi palota mögött, ahol most a Magyar Rádió autói parkolnak, valaha egy neoreneszánsz kert volt a Károlyiak idejében, azt helyre fogjuk állítani. A többi helyen pedig modern igényeket kielégítő terület lesz, magyarul le lehet majd ülni a fűre. Ott fog úszni a zöld kertekben egy-egy épület, ahol izgalmas és érdekes gyűjtemények jönnek létre” - tudatta Varga Benedek.

A Magyar Rádió Márványtermét és hatos stúdióját azonban megőrzik, és nem múzeumként, hanem annak, ami – fogalmazott a főigazgató.

„Vannak benne olyan elemek, amin nem kellene változtatni, az egyik ilyen a Márványterem, a másik a hatos stúdió, ami az ország egyik legjobb hangrögzítésre alkalmas stúdiója. Ezt meg kell őrizni, de nem múzeumnak kell megőrizni, hogy bevigyük oda a látogatókat, és azt lássák, hogy ilyen volt valaha a stúdió, hanem meg kell őrizni annak, ami. Kulturális beruházás fog történni, nem pusztán múzeumi beruházás” - közölte a főigazgató.

Varga Benedek elmondta, hogy társadalmi egyeztetést indítanak a beruházásról, amelynek koncepcióját szeptember végén kell leadniuk.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Várják az ötleteket, milyen legyen az új Múzeumkert
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást